Vizsgaidőszak after wishlist

by - Saturday, January 21, 2017

Ez borzalmas, de most, hogy vége életem első vizsgaidőszakának, valamiért úgy érzem, hogy mindenféle hülyeséget joggal megérdemlek, így az elmúlt napokban nagyon sok kívánság gyülemlett fel bennem, amiket jobb híján ide öntök ki - félig azért, hogy nehogy elfelejtsem őket, félig pedig azért, hogy nektek is ajánljak pár érdekes vagy épp hasznos dolgot.

Nem tudom, hogy ezek közül mennyit fogok realizálni, mert éppen nem kéne minden pénzemet elköltenem magamra csak azért, mert sikeresen vettem az első félév vizsgáit, még akkor sem, ha egyébként büszke vagyok arra az eredményre, amit elértem. De azért valamivel biztosan megajándékozom magamat ezután a két hónap után, csak még nem tudom, hogy szívem melyik vágyának engedjek inkább.


Az én hajamról annyit érdemes tudni, hogy borzasztóan nehéz vele bánni, mert túl hosszú, és túl sok. Persze az sem könnyít a dolgon, hogy amúgy fodrászhoz is csak nagyon ritkán járok. Lényeg a lényeg, nálam a fésülködés mindig is egy nagy tortúra volt, mivel a dús hajamba állandóan csak beleakadtak a fésű tüskéi, kíméletlenül tépve és húzva a tincseimet. Nagyjából másfél éve vettem egy Tangle Teezer dupe-ot a dmben, és bár jobb lett a helyzet, azért nem sokkal. Mondjuk úgy, hogy azóta elviselhető élmény számomra a fésülködés. Legutóbb a barátom is kipróbálta az enyémet, és azt mondta, hogy érezni a különbséget az igazi és a dupe között (mivel az egyik szobatársának Tangle Teezere van), szóval most feltett szándékom végre beszerezni egyet, ami remélhetőleg tényleg fájdalommentesen fogja kibogozni a hajamat.


Ez egy olyan dolog, amire teljesen véletlenül akadtam rá tegnap, de annyira megtetszett az ötlet, hogy azonnal le is mentettem magamnak az oldalt. Az Inkbox egy olyan organikus formulájú ideiglenes tetoválás, ami nagyjából két hétig marad fenn a bőrön, és csupán tizenöt percet vesz igénybe a felhelyezése. Ami nagyon király, az az, hogy több, mint 300 előre elkészített sablon közül lehet válogatni, de van egyszerű festékanyag is, amivel te rajzolhatsz magadnak mintákat, ha egyik sem nyeri el a tetszésedet. Jelenleg pedig épp azon dolgoznak, hogy pár kattintással bármilyen saját designt meg tudj rendelni az oldalukon keresztül. Nekem azért tetszik nagyon az Inkbox, mert mindig is szerettem volna tetoválást, de a gondolattal, hogy bármi is örökre ott maradjon a bőrömön, sosem voltam teljesen kibékülve - a fájdalomról, ami a felvarrással jár nem is beszélve. Ezek a tetoválások azonban teljesen úgy néznek ki, mintha igaziak lennének! Párat biztosan ki fogok próbálni közülük, legkésőbb nyáron.


Az Yves Rocher sosem volt igazán az én márkám, és természetesen továbbra sem az, elég csak ránézni egyes dolgok árazására, de múlt héten a lakótársam hazaállított egy ilyen radírozó hatású tusfürdővel, aminek eszméletlenül finom mangó illata volt, és én ott rögtön beleszerettem. Azonnal tudtam, hogy egy ilyen nekem is kelleni fog, úgyhogy másnap be is néztem a legközelebbi boltjukba, ahol felfedeztem, hogy ebből a tusfürdőből három változat létezik, a citrom-bazsalikom, a mangó-koriander és a fentebb látható málna-borsmenta. Ezek közül csak az utóbbi kettőhöz volt szerencsém, és mindkettőnek isteni illata van, úgyhogy nem is tudnék választani közülük - egyedül amiatt esett a málnásra a választásom, mert mangós már van az albérletben.


Nagyon rég nem volt már időm és energiám normálisan leülni és játszani, most viszont három hétig enyém a világ összes ideje, szóval pont megfelelő az alkalom arra, hogy egy új játékkal gazdagodjak. Igaz, az Assassin's Creed 4-et kéne kijátszanom már vagy másfél éve... A Dishonored már régóta a listámon van, egyszer már a barátomon keresztül játszottam is vele. Akkor pontosan annyira tetszett, mint amennyire azt el is vártam tőle, szóval megjegyeztem magamban, hogy ezt később még érdemes lesz megvenni, aztán éltem tovább az életemet. Most viszont, hogy megjelent a folytatása, újra eszembe jutott a Dishonored, azóta pedig nem hagy nyugodni. Alig várom, hogy megkaparinthassam!


Volt egy időszakom, amikor minden nap használtam testpermetet, csak ez végül valahogy elmaradt és kikopott az életemből. Azóta is nagyon sajnálom ezt, mivel imádtam azokat a reggeleket, amikor felöltözés előtt még gyorsan spricceltem magamra egy kis testpermetet - mindig úgy éreztem, hogy ezzel kicsit felfrissül az egész testem, és természetesen a lelkemnek is jól esett a tudat, hogy finom illatú vagyok. Az más kérdés, hogy ez az illat végül meddig maradt meg, egy idő után természetesen elkopott, mint minden más illat is. Akkor avonos termékeket használtam, most viszont egy kicsit komolyabbat szeretnék kipróbálni, ezért is esett a választásom a The Body Shopra. A kritikák alapján a mézvirág illatú testpermetjüknek nagyon kellemes, virágos-gyümölcsös illata van, ami ráadásul még sokáig meg is marad, így bár én nem vagyok egy "virágos alkat", végül erre esett a választásom.


Fogalmam sincs, hogy mikor olvastam utoljára saját szórakoztatásomra, nem számítva az Anna Kareninát, mert bár az is szórakoztat, nem éppen az a könyv, amit kifejezetten erre a célra választottam volna magamnak. Az Ikercsavar Krónikák első kötetét már nagyon régóta kinéztem magamnak, konrétan a vizsgaidőszak kezdete előtt, és azóta azt mondogattam, hogy ha majd végzek a vizsgáimmal, akkor megvehetem. Hát most itt lennénk, és tényleg meg is fogom venni Gabi első kiadott könyvét, már csak azért is, mert nagyon kedves kapcsolat fűz az írónőhöz - régen olvastuk egymás blogját, és a történet akkori verziója is fent volt az ő oldalán, ami már akkor megtetszett. Hihetetlen, hogy végül megcsinálta és tényleg kiadta, jó látni, hogy van aki ennyire erősen ragaszkodik az álmaihoz. Olyan izgatott vagyok, hogy végre elolvashatom a könyvét! Ha megtettem, később mindenképp írok róla egy véleményt nektek.

A képek forrásai:
https://www.notino.hu/tangle-teezer/thick-curly-hajkefe/
https://getinkbox.com/products/eigengrau?variant=2990780355
http://www.yves-rocher.hu/radirozo_hatasu_tusfurdo_malna_borsmenta
http://www.nerdappropriate.com/2012/10/24/dishonored-the-nerd-appropriate-review/
http://the-body-shop.hu/moringa-body-mist
http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/ifjusagi-irodalom/regenyek/emlekek-jordan-szamara-ikercsavar-kronikak-i

You May Also Like

6 comments