Aki szemfülesen olvassa a bejegyzéseimet, az tudja, hogy pár hete újra elkezdtem dolgozni, ezúttal viszont nem a vendégiparban, hanem egy teljesen más területen. Egész pontosan egy multinacionális cégnél, ami legfőképpen munkaerő-közvetítéssel és kölcsönzéssel foglalkozik. Ez az újdonság pedig  óhatatlanul is maga után vonzotta azt, hogy megtapasztaltam, milyen is egy igazán nagy cégnél, egy csapat részeként irodai munkát végezni. Habár még csak másfél hete gyakornokoskodom, ez az idő  bőven elég volt ahhoz, hogy egy elég jó rálátást kapjak arra, milyen is lehet egy ilyen állással, egy ilyen munkakörnyezetben, huzamosabb ideig. 

Azt már akkor sejtettem, hogy ez egy teljesen más világ lesz, amikor először jártam az irodában az állásinterjúm alkalmával, valahogy mégsem voltam felkészülve erre az olajozott gépezetre, ami az első napomon fogadott. Ahogy beléptem az ajtón, és kissé félszegen hagytam, hadd vezessenek körbe, megcsapott a szervezeti kultúra szele. Vagy az irodai életé. Fogalmam sincs, magyarul hogyan nevezik ezt, vagy mi a megfelelő kifejezés rá, de angolul corporate life-nak hívják, és ezt a megnevezést találom a legkifejezőbbnek, így most ezt fogom használni. Na de mit is értünk a corporate life alatt? Nincs kőbe vésett meghatározása, de valami olyasmit kell elképzelni, mint az amerikai filmekben a nagy multiknál zajló életet. Hosszú ranglétra, egy kis "kabin", ahol dolgozhatsz, dress code, és végelláthatatlan adminisztráció. Ez most így elég rosszul hangozhat, de egyébként nem ilyen borzasztó a helyzet, és nem szándékoztam negatív színben feltűntetni ezt az életmódot, mert bőven van jó oldala is. (Plusz amiket felsoroltam sem feltétlenül negatívak.)

A következőkben az első heteim tapasztalatát szeretném veletek megosztani, kissé talán viccesen, ám teljes mértékben őszintén. Mivel még csak most kóstolgatom az irodai életet, és még közel sem mondhatom azt, hogy sikerült megszoknom ezt az egészet, így az elmúlt napokban elég sok minden ért meglepetésként vagy éppen furcsaságként. Ezeket a (számomra) kiemelkedő részleteket szedtem össze, hogy ti is kapjatok egy kis ízelítőt abból, milyen is egy multinál irodai munkát végezni.

Amiről nincs e-mail, az meg sem történt

Ezzel természetesen most valamennyire túlzok, de közel sem annyira, mint amennyire az ember hinné. Az első napomon, amikor megkaptam a cég legrégibb, legrosszabb laptopját (amire még így is szeretettel gondolok, mert hát mégiscsak az enyém valamilyen szinten) és leültettek megmutatni, hogy hogyan is működik a gmail rendszerük, milyen fontosabb címek vannak, és mit hol intéznek, szinte golyózott a szemem a sok információtól. Ezt itt, ezt ott, ezt amott. Mindenről e-mailt írnak, de tényleg mindenről, még arról is, ha eltűnt a közös hűtőből három szem barack. (És természetesen arról is érkezik egy köszönő üzenet, hogy meglettek.) Csak az első napon legalább 40 e-mailt kaptam, amiben ott volt minden időpont, tudnivaló és/vagy változás, minden munkához és nem munkához kapcsolódó dolog, szóval tényleg minden. És a legjobb az egészben, hogyha egy üzenet nem egy embernek lett kiküldve, akkor általában mindenki külön e-mailben válaszol az eredeti üzenetre, és az egész egy hatalmas nagy masszává változik egy idő után. Ja és a legjobb az, amikor konkrétan három méterre lenne tőled a kolléga, de te csak azért is e-mailben kérdezel meg tőle valamit.

Kávé mindenek felett

Az a helyzet, hogy én nem vagyok nagy kávé ivó. Egyetem alatt sem sikerült rászoknom, pedig nagyon készültem rá, hogy most vagy soha, de úgy tűnik, ebből inkább soha lesz, mert továbbra is csak nagyon ritkán iszok kávét, és akkor is inkább az íze miatt, mintsem a koffeintartalma miatt. Hogy az irodában miért iszik mindenki kávét, arra még nem jöttem rá, de kezdem gyanítani, hogy elsődlegesen ők sem a felpörgető hatása miatt. Szerintem náluk ez ilyen unaloműzés szintjén működik, meg persze 5 perc szünet mindig jól jön, szóval miért ne. Azt is megfigyeltem, hogy a kávézás itt valamiért szigorúan csak társaságban végezhető dolog, legalább egy embert mindig magaddal kell vinned hozzá, pedig a kávégép működtetése igazán nem bonyolult. Az első nap legalább ötször kérdeztek meg, hogy kérek-e kávét, és a végére szabályosan rosszul éreztem magam, hogy mindig nemet mondok, úgyhogy valamikor igent mondtam, csak hogy ne legyek annyira antiszociális. Kicsit az az érzésem támadt, hogy itt vagy rászoksz a kávéra, vagy megszöksz kimaradsz minden társasági interakcióból. Úgyhogy koffeinfüggőség, itt jövök!

Munka utáni móka
Nem tudom, hogy ez csak a HR-es lét velejárója, vagy esetleg más csapatok, más munkakörökben is ennyire fontosnak tartják azt, hogy a szerencsétlen munkatársak még munka után is össze legyenek zárva, de én azt vettem észre, hogy nálunk kifejezetten így van. A mi cégünknél elég nagy hangsúlyt fektetnek a csapatépítő programokra, és arra, hogy a kollégák ne csak eldolgozgassanak egymás mellett, hanem tényleg kedveljék és segítség egymást. Ez egyrészt egy szuper gondolat, másrészt viszont én jelenleg a hátam közepére sem kívánom az ilyen munkahelyen kívüli extra tevékenységeket, mert én alapból úgy jöttem ehhez a céghez, hogy dolgozni akarok, pénzt akarok meg tapasztalatot, és nem mást. Lehet, hogy ez csúnya dolog, de összeségében úgy érzem, hogy egyetem mellett bőven elég lesz heti 20 órában dolgozni, és nem lesz szükségem még plusz "időkitöltőkre", főleg, hogy nekem is megvan a saját szociális életem meg egyebem. Ettől függetlenül ezek a közös programok biztos kellemesek, én az első héten direkt elmentem egy sütögetésre és az egész mókás volt, de egyrészt borzasztóan időigényes is, ugyanis 4-től egészen 9-ig ott ültem egy majdhogynem teljesen random srác teraszán. A drága csapatom pedig különösen ügyel arra, hogy havi szinten meglegyen a megfelelő mennyiségű csapatépítés. Uhh.

Enni vagy nem (l)enni?

Ez a dolog hasonló a kötelező kávézáshoz, csak ez a drágább verziója. Csak az első héten, amikor összesen három és fél napot dolgoztam, ötször ettünk az irodán kívül, és én (majdnem) minden egyes alkalommal csak azért fogadtam el a meghívást, mert szerettem volna megfelelően beilleszkedni és megismerni a kollégáimat. Közben meg szívtam a fogam - kissé irónikusnak tartottam, hogy majdhogynem több pénzt elverek ott egy hét alatt, mint amennyit megkeresek. Persze ez erős túlzás, de a lényeg ugyanaz: a drága munkatársaim szeretik a hasukat, és szeretnek közben egymással beszélgetni. Ami nyilván természetes, de jobban örülnék neki, hogyha ezt a céges konyha keretein belül tennék. Sokszor egyébként ezt meg is teszik, de mindig van valaki, aki szeretne elmenni ide vagy oda, ebédelni vagy fagyizni, stb. Újoncként ilyenkor mindig extra csábító, hogy azonnal igent mondjak a meghívásra, mert egyébként ez tényleg egy remek lehetőség arra, hogy közelebb kerülj a munkatársaidhoz, csak mindemellett elég drága is. Reményeim szerint amint komfortosabban érzem magam az irodában, határozottabb leszek ezen a téren, mert ha nem, akkor fél keresetemet ott fogom hagyni a környező éttermekben. De akkor legalább lennének munkahelyi barátaim. 

Nagyon nyugat, nagyon modern
Mint említettem, egy multinacionális cégnél dolgozom, ami azt is magával vonzza, hogy az iroda és a cég teljes felfogása is elég nyugatias. Ezt most a szó legpozitívabb értelmében értem, mert többnyire nagyon élvezem ezeket a kis apróságokat, amik magukban alig tűnnek lényegesnek, együtt viszont nagyon is sokat számítanak. Nálunk például minden hónapban van egy "meglepetésnap", amikor az egész cég kap valami kis apróságot, valami kedvességet. Aztán ott van az is, hogy az összes tárgyalót híres emberekről nevezték el, az egész iroda letisztult és nagyon modern, valamint ide sorolnám azokat a random e-maileket is, amiket néha kapok irodai masszázs, vagy közös jógázás néven. Az ilyen és ehhez hasonló részleteket nem tudom pontosan hova tenni, de nagyon mókásnak tartom őket. Egyszer talán még a bátorságomat is összeszedem, és benevezek egy masszázsra.

Ezt a pár vicces tanulságot szerettem volna megosztani veletek. Remélem ti is ugyanolyan jókedvvel olvastátok, mint amivel én írtam őket. Ti dolgoztok valamit iskola mellett? Mennyivel másabb az a világ, mint az életetek többi része?