Nagyon rég nem jelentkeztem már, de ennek megvannak a maga okai - mint például hogy beütött a vizsgaidőszak, felvettek a Mindsethez, vagy hogy animátorrá avatódtam, meg hogy ide-oda járkáltam. Például májusban egy szép hosszúhétvégét Angliában töltöttem, és most erről szeretnék nektek egy kicsit bővebben beszámolni. Sok-sok képre, és részletes beszámolóra készüljetek, mert bizony van miről mesélnem!

Először is gyorsan tisztáznék annyit, hogy hogyan és miért kerültünk mi Angliába - tudni illik, hogy van egy barátnőm, aki mostmár lassan egy éve Oxfordban tanul, és akire borzasztóan büszke vagyok. Hozzá mentünk ki, hogy végre meglátogathassuk és megtudhassuk, milyen is ez az oxfordi egyetemista lét, amiről már annyit hallottunk. Két nagyon kedves barátnőmmel utaztam, a jegyeket pedig már novemberben megvettük, így mikor végre eljött az utazás napja, mind a hárman borztasztóan izgatottak voltunk.

A repülőnk reggel hatkor szállt fel, így nekünk négyre kellett kiérnünk a repülőtérrel Budáról, úgy, hogy megtakarítás céljából úgy döntöttünk, inkább a BKK-ra bízzuk magunkat, és buszozunk-villamosozunk a taxi helyett. Mint kiderült, rosszul döntöttünk. Az egész terv már az első lépésnél megbukott, amikor is vidáman vártuk az éjszakait a megállóban, hajnali fél háromkor, és az el is húzott mellettünk, tökéletesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy három bőrönddel megpakolt lány várakozik az út szélén. Mondanom sem kell, hogy milyen idegesek voltunk. 

Ezután rohamtempóban loholtunk a Móriczra, hogy elérjük a villamost - ami természetesen az orrunk előtt indult el, nélkülünk. Némi pánik után úgy döntöttünk, hogy egy darabon mégis taxizunk, hogy elkapjuk az utolsó buszunkat, ami kivisz minket a reptérre. Izgulós volt, de végül szépen kiértünk négyre, és rendben becsekkoltunk. Maga az út is szuper volt, ismételten ráébresztett, hogy mennyire szeretek repülni. Stanstedben borongós idő köszöntött minket, de hát erre számítottunk, meg amúgy is... Anglia. 

A reptéren különben másfél (!!!) órát álltunk valami random ellenőrző pontnál, amiről senki nem tudott semmit, mert eddig egyik rendszeresen Angliába repülő barátunk se találkozott ilyesmivel. Mi azért nyilván kifogtuk. Két buszt késtünk le emiatt, és nagyjából két óra minusszal indultunk felfedezni Londont, úgyhogy kicsit csalódottak voltunk. Persze ez az érzés azonnal elmúlt, amint leszálltunk a King's Crossnál és összetalálkoztunk a barátainkkal.

Innen feszített tempót diktálva, szupergyorsan bejártuk London fontosabb nevezetességeit, csak ebédelni álltunk meg egy fél órácskára. Kicsit kellemetlen volt bőrönddel mászkálni, de nem volt már időnk letenni őket, és legalább mindenki egyértelműen látta rajtunk, hogy turisták vagyunk. (Nem mintha amúgy nem rít volna le rólunk...) Először a Towerhez mentünk, aztán onnan átsétáltunk a St. Paul's-hoz.

A katedrális után az elmaradhatatlan Parlament és Big Ben jött, ami ugyanolyan lenyűgöző volt, mint az első alkalommal. Itt egy kicsit többet időztünk, mint a Towernél, hiszen volt mit látni a Parlament környékén. Egy parkon átsétálva az épület háta mögé kerültünk, ahonnan csodás kilátás nyílt a Temzére és a túlparton a London Eye-ra. Némi pihenés és nézelődés után aztán a St. James Parkon keresztül folytattuk utunkat a Buckingham Palace felé.

Meg kell említenem, hogy London (és úgy összeségében Anglia) tele van csodásan ápolt zöld területtel, és ez számomra nagyon szimpatikus. Tényleg, a belvárosban annyi helyre tudsz egy kicsit kiülni, élvezni a napsütést (már ha épp van) és a jóidőt, hogy az egyszerűen hihetetlen. Sajnos a Hyde Parkig nem jutottunk el, pedig oda előző alkalommal is nagyon el szerettem volna menni, amikor Londonban jártam, de azért a St. James Park is csodaszép volt. Ráadásul mókust is etettünk, mert az egyik barátnőm volt olyan eszes, hogy hozott magával mogyorót, kifejezetten erre a célra. Igazán különleges élmény volt. 

A parkból kiérve máris a Buckingham Palace-hez értünk, pár perc séta után már ott gyönyörködtünk a palota előtt. Sajnáltam kicsit, hogy annyira siettünk, hogy még igazán közel sem mentünk az épülethez, mert így a többiek nem láthatták a híres-hírhedt piros ruhás őröket. Viszont jó döntés volt, hogy nem időztünk túl sokat, mert még így is majdnem lekéstük a vonatunkat Oxfordba. Konkrétan az egész londoni metrón végigfutottunk, magunk után cipelve-kínlódva a bőröndjeinket. Én ennél borzalmasabb öt percet még nem éltem... azt hittem, hogy kiköpöm a tüdőmet vagy legalábbis összeesek a metróban és örökké Londonban maradok.

Szerencsére elértük a vonatunkat (sőt, még legalább öt percig ott álltunk bent az állomáson), és onnantól már egyenes utunk volt Oxfordba. Nagyjából egy órát zötykölődtünk, de mindannyian annyira fáradtak voltunk már, hogy szinte azonnal elaludtunk. 

Oxfordban azért sikerült leszállnunk, és a barátnőnk lelkesen elkalauzolt minket a college-áig, amire azért nem fogok ebben a bejegyzésben valamiféle magyar szóval utalni, mert egyszerűen nem tudom, hogy melyik lenne rá a legmegfelelőbb. Tudniillik, hogy Oxfordban két egyetem van, az, amelyikre gondol az ember, ha azt mondja neki valaki, hogy Oxfordban járok egyetemre, és a másik, az Oxford Brooks. Na az én barátnőm az oxfordi Oxford tanulója, az pedig több college-ból áll (kb. negyvenből), ugyanis borzasztóan sokan járnak oda. Ezek a college-ok pedig nagyjából olyanok, mint nálunk a kollégiumok, tehát bentlakásosak, de valamiért mégsem mondanám, hogy csak egy szimpla koli, mert nem... de lehet ezt csak az az érzés mondatja velem, hogy az összes college túl extra. 

Gondolok itt arra, hogy mindegyik ősrégi, csodás épületek összesége, saját kápolnával meg csarnokkal, ami kiköpött olyan, mint a Harry Potterben (és ezt most szó szerint is értem, mert az egyik college hallja inspirálta a filmbeli Nagycsarnokot is). Van, amelyiknek még szökőkútja meg kis kőhídja is van, a csodás zöld gyep és a szépen rendben tartott kert pedig szinte kötelező tartozékuk. Ja, és természetesen minden college-nak saját címere és evezős csapata van.

Szóval itt lakik, tanul és él az én barátnőm, és esküszöm, hogy eddig is tudatában voltam az egésznek, hogy ez mennyire nagy dolog, és hogy milyen jó dolga van, de amikor odaértem, és mindezt a saját szememmel láttam... esküszöm elsírtam magam. Oxford egy csodaszép kis ékszerdoboz, a központja tele van szebbnél-szebb régi épületekkel (aminek amúgy nagy része az egyetemhez tartozik), és minden olyan idilli meg tökéletes, hogy az szinte már fájdalmas. Annyira, de annyira örülök, hogy a barátnőm itt tanul és megvalósította az álmait, hogy az hihetetlen. Borzalmasan büszke vagyok rá, és nagyon hálás, amiért a barátnője lehetek, meg amiért kijuthattam hozzá. Csodás volt látni, hogy ő hol és miként éli mindennapjait.

A kezdeti sokk enyhülése után a barátnőnk körbevezetett minket a college-ban, megmutatta a kertet és a kilátást (újabb sokk), aztán magunkra hagyott a szobájában, mert neki órára kellett mennie. Mi szépen elhelyezkedtünk, aztán váratlanul összeismerkedtünk az összes brit barátjával, mert bekopogtak hozzánk, hogy átadhassák a melegszendvics sütőt, amit beígértek nekünk. Mind nagyon jófejek és kedvesek voltak, még egy egész vekni penészes kenyeret is kaptunk tőlük. :D Szerencsére mi is bevásároltunk, szóval lett bőven vacsoránk.

Este aztán átmentünk egy másik szobába iszogatni meg ismerkedni, aztán együtt továbbmentünk bulizni. Én végig nagyon jól éreztem magam, csomót táncoltunk és még ingyen is ittam, mert valaki mindig meghívott egy újabb körre. Sajnos háromkor kitettek minket, de utána mi négyen azért még jót beszélgettünk és partiztunk visszaérve a szobába. Végül olyan fél öt körül feküdhettünk le.

Másnap olyan tizenegy tájt lementünk a hallba bruncholni, ami mindannyiunk számára egy hatalmas tál, eszméletlenül finom angol reggelit jelentett, aztán délután felkerekedtünk hogy bejárhassuk Oxfordot. Vagy legalábbis egy kis részét. Először elsétáltunk megnézni, hogy hol tanul a barátnőnk (egész Oxford egyetlen ronda épületében), közben pedig jól eláztunk, mert elkapott minket egy zivatar. Szerencsére nem tartott sokáig a rossz idő, így folytathattuk utunkat.

Megnéztünk pár másik college-et, néhány csodaszép könyvtári épületet, és a University of Oxford hivatalos templomát is. Merthogy az egyetemnek még olyanja is van. Egész délután sétálgattunk, és tényleg minden lépésnél láttunk valami szépet, amiről Róma jutott eszembe. Egyedül ott éreztem még ezt. Hat felé aztán visszatértünk a college-be, hogy főzzünk magunknak valami magyaros vacsorát. Végül lecsó és palacsinta lett belőle, és mindakettő nagyon finomra sikerült. A palacsintából megkínáltuk a többieket is, de csak ketten vállalkoztak a kóstolásra. 

A kiadós vacsora után már nem volt sok erőnk ismét bulizni menni, így csak beültünk egy nagyon hangolatos angol pubba sörözni, ami történetesen az a pub volt, ahova a Harry Potter sztárjai is beültek két forgatás között szusszani egyet. Elég király élmény volt.

Vasárnap sikerült korábban felkelnünk, így gyakorlatilag volt egy egész napunk felfedezni Oxfordot. Elsőként a legnagyobb college-ot látogattuk meg, ami elég impozáns látványt nyújtott már kívülről is. Belülről sajnos nem néztük meg, mert nekünk pénzbe került volna, így inkább csak sétáltunk egyet az órási kertjükben és a vízparton. Ami szintén gyönyörű volt. (Még kacsák és tehenek is voltak. Meg csomó evezős.) 

Utána a botanikus kertbe vezetett az utunk, ahova először én nem nagyon akartam menni, de utólag nagyon bántam volna, ha nem megyünk be, mert igazán szép volt az egész. Még napozni is kifeküdtünk egy picit a tökéletes gyepükre. 

A virágok körbefényképezése után elsétáltunk a University Parks-ba, de az odafelé vezető úton még betértünk Oxford legjobb fagyizójába egy picit szusszani. Én szokásomhoz híven mangós sorbet-t kértem, és istenien finom volt. Drága is, de hát egyszer élünk, és amúgy hatalmas adagot adtak, szóval nem volt olyan vészes.

A park bejárása után visszafelé vettük az irányt, mert fél nyolcra hivatalosak voltunk a formal dinnerre, ami egy hetente kétszer megrendezésre kerülő vacsora, ahova puccosan ki kell öltözni, és puccos ételeket kell enni. A menü egy előételből, főételből és desszertből állt, és előre meg volt adva, hogy melyik mi lesz, de annyira fancy volt mindegyik, hogy nagyjából semmit sem értettünk belőle. Mindenesetre ott fényderült mindenre, és az összes fogás nagyon finomnak bizonyult. Egyébként egy amerikai és egy oxfordi professzor mellett ültünk végig, és egész jól elbeszélgettünk velük, nagyon kedvesek voltak.

A vacsora után még gyorsan beugrottunk egy közeli boltba bevásárolni a holnapi egésznapos utazásunkra, aztán visszaérve még hajnalig beszélgettünk a szobában és megnéztünk egy filmet igazi Netflix and chill módra. Illetve a többiek megnézték, én meg inkább bealudtam.

A hétfő egész napos utazással telt, így már nem is tudtunk semmi érdemlegeset csinálni a buszablakon át bámuláson kívül. Tízkor indultunk el Oxfordból, és este fél tizenegyre érkeztünk Budapestre. Szerencsére az egyikünkért kijöttek a szülei, így nem kellett hazafelé is buszoznunk, mert ahhoz már tényleg hulla fáradtak lettünk volna.

Hát ennyi volt a mi kis oxfordi látogatásunk, én minden percét élveztem, most pedig élvezzétek ti is a képeken keresztül! :)