Ahogy az előző bejegyzésben is említettem, első visszatérős posztomnak ezt a rövidke összefoglalót szántam arról, hogy mi történt velem az elmúl hónapokban, hol tartok most, és hol voltam eddig. Egetrengető változások (szerencsére vagy nem szerencsére) nem történtek az életemben, úgyhogy ez sajnos most nem az a bejegyzés lesz, amiből kiderül, hogy szakítottam a barátommal, kidobtak az egyetemről és elköltöztünk a családdal Amerikába. Szóval nagy hírekre ne számítsatok, de azért velem sem állt meg az élet február óta, úgyhogy van miről mesélnem.

Elsőként talán az egyetemmel kezdeném a dolgot, mert végülis úgy hagytam itt a blogot, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a pszichót és váltok másra (vagyis orvosira). Igaz, erről még régebben írtam, egy olyan bejegyzésben, amiben a pszichiáter és a pszichológus szakmát hasonlítottam össze (ha érdekel, itt megtalálod), de a téma még mindig aktuális, úgyhogy elsőként talán azt közölném veletek, hogy nem, nem váltottam szakot. Ennek több oka is van, az egyik legnagyobb pedig a hatalmas mértékű bizonytalanságom, minden létező irányba. Szar ezt így beismerni, mert ez egy nagy hibám, és mindig is az volt, de hát istenem, ez van. Sosem voltam a határozottság példaképe. Persze ezen kívül azért sokat gondolkodtam a dolgon, és arra jutottam, hogy túl nagy ára van a szakváltásnak (szószerint is), és túl nagy az esélye annak, hogy nem bírnám a sok stresszt, ami az orvosival jár.

Szóval jelenleg (majdnem) harmadéves pszichológustan-hallgató vagyok, de ez persze nem jelenti azt, hogy mágikusan eltűnt minden kételyem és problémám. Mert nem. Most viszont az a cél, hogy szépen lediplomázok, és utána meglátom, hogy mit akarok. Nagy eséllyel megyek tovább klinikai MA-ra, aztán onnan még tovább neuropszichológusnak/klinikai szakpszichológusnak, de egyre jobban érlelem egy második (illetve úgy már harmadik) diploma gondolatát is. Ha viszont ilyenem lesz, ez valószínűleg valami külföldi képzés lesz, mert itthon nincs olyan képzés, ami engem igazán érdekelne a pszichón és az orvosin kívül.

Addig is a biológia és neurológia iránti szeretetemet igyekszem majd úgy kielégíteni, hogy ilyen témájú könyveket olvasok (regényeket és tankönyveket egyaránt), és már van egy egész listám ilyen kötetekről, szóval egész nyáron el leszek látva olvasnivalóval. Gondolkodom, hogy megveszek egy neuroanatómiás könyvet is, hogy abból tanulgassak a szabadidőmben, találtam is egy nagyon tetszetőset, csak az a problémám, hogy ez angolul van, és nem tudom, mennyire érteném meg angolul a szaknyelvet. De letöltöttem, szóval majd kicsit beleolvasok és eldöntöm. Ha más nem, megkérem a barátomat, hogy ajánljon valamit ő.

És ha már a barátom. Valamelyik bejegyzésemben írtam, hogy szegény az utóbbi félévet passziváltatta, mert nem volt más lehetősége - kvázi fél év kényszerpihenőre került. Az utóbbi hónapokban tehát leginkább otthon tartózkodott, és csak nagy ritkán jött fel hozzám Pestre. Eleinte aggódtam is, hogy talán így még kevesebbet fogunk találkozni, de ennek pont az ellenkezője történt: az elmúlt fél évben szerencsére nagyon sokat voltunk együtt, és csomó közös programunk volt. Ez nyilván igen pozitív hatással volt a kapcsolatunkra, mert ezáltal a köztünk lévő kommunikáció is sokkal folyamatosabb és szabadabb lett, valamint a feszültségek száma is drasztikusan lecsökkent.  Persze a barátom szomorú volt a passziváltatása miatt, de szerintem valahol még jót is tett neki ez a félév szünet és kikapcsolódás. Reményeim szerint így majd szeptembertől újult erővel veti bele magát a tanulásba, és ezúttal legyűri az összes akadályt, amivel szembe kell néznie. Tudom, hogy képes rá, úgyhogy nem aggódok miatta nagyon.

Ennyit a párkapcsolatomról. Jelenleg nagyon boldog vagyok, és már alig várom, hogy egy hét múlva elutazzunk Lisszabonba, ami az első kettesben töltött nyaralásunk lesz. Kíváncsi vagyok, hogy miket tartogat számunkra az a négy nap. (Reményeim szerint csupa jót.)

Máskülönben pár hete voltunk Koppenhágában, ami egy nagyon király élmény volt, habár jó drága - erről majd egy külön bejegyzésben írok. Áprilisban egy hétvégét a szüleimmel Szlovéniában töltöttünk, a Bled-tó mellett kempingeztünk. Még az enyhén rosszidő ellenére is nagyon élveztem, főleg, hogy már évek óta nem volt ilyen programunk, ahol csak mi hárman lettünk volna. Jó érzés volt egy kicsit csak velük lenni, mint régen. 

És ennyi. Más nagyobb történés nem esett az életemben. Esetleg még annyi, hogy tegnap jelentkeztem egy céghez HR gyakornoknak, de még nagyon az elején vagyok a procedúrának, szóval meglátjuk, mi lesz belőle. Ha ügyes vagyok és felvesznek, akkor szeptembertől majd náluk fogok dolgozni az egyetem mellett. 

Remélem nektek is jól telt az elmúlt fél év, és hogy boldogan töltöttétek az utóbbi hónapokat! Ha szeretnétek, meséljetek nekem ti is kommentben, én szívesen meghallgatok bármilyen történetet! :)

Az utolsó bejegyzésem alatt február 11-e van feltűntetve, mint dátum. Akkor posztoltam utoljára ide. Ez nagyjából fél év kihagyást jelent, öt vagy hat hónapnyi csendet és ürességet. Egyetemi léptékkel nézve ez egy egész félév, vizsgaidőszakkal és mindennel egybekötve. Hosszú idő. Olyannyira hosszú idő, hogy nagyjából egy hónapja már csak azért nem írtam ide, mert egyszerűen nem tudtam, hogy miként is lehet innen tovább lépni, és hogy egyáltalán lehet-e?

Egy ideig új blogot akartam kezdeni, új címmel és új kinézettel, de amikor tényleg eljutottam odáig, hogy megalkottam az új blogot, valahogy nem tetszett a csupaszsága. Pedig azt hittem, hogy majd ez lesz a legvonzóbb: tabula rasa, a teljesen üres lap. De hiányzott a Köztes Helyek, hiányzott a felépítése, és az a sok bejegyzés is, ami már a név mögött volt. Ami már az enyém volt. Szóval úgy döntöttem, ennyi idő után is vissza lehet térni, és ennyi idő után is lehet új bejegyzést írni, még akkor is, ha ez nehéz és furcsa.

Így hát most itt vagyok. Még nem tudom, hogy meddig és milyen formában, mert azért szeretnék változtatni pár dolgon - például azon, hogy mikről posztolok, de lehet még a blog címe is változni fog. Szerettem és még mindig szeretem a Köztes Helyek elnevezést, mert nagyon közel áll a szívemhez, de lehet, hogy jót tenne nekem és a blognak is egy kis vérfrissítés. Még az is lehet, hogy a régi bejegyzéseket is eltűntetem, vagy talán kiválogatom azokat, amiket szeretnék megtartani, a többit pedig elérhetetlenné teszem. Nem tudom pontosan. Azt tudom csak, hogy szeretném folytatni a blogolást, valahol, valamilyen formában. Jelenleg itt. Meglátjuk, hogy ez mennyire működőképes.

Na és hogy miért nem írtam az elmúlt fél évben? Többnyire azért, mert nem éreztem szükségét. Nem volt sem kedvem, sem megosztásra érdemes témám, és inkább teljes mértékben a saját életemre fókuszáltam. Nem mintha a blogolás annyira sok időt elvett volna tőlem, de kellő mennyiségű odafigyelést és munkát azért igényelt, amit az elmúlt hónapokban inkább félretettem. Most viszont szeretném újra elővenni. Szeretnék kicsit több kritikát és ajánlót hozni, legyen szó könyvekről, sorozatokról vagy szépségápolási termékekről, és szeretnék több saját irományt is megosztani veletek. Egyelőre ez a terv.

A következő bejegyzés egy life update lesz, hogy akit még érdekel, az tudja, mi a helyzet velem és épp merre járok/jártam, aztán lesz egy beszámoló Koppenhágáról (egy hete még ott voltam), és szerintem fokozatosan elkezdem megosztani pár régebbi novellámat/egypercesemet a blogon. Szóval ez vár ránk a közeljövőben! :)

Azok pedig, akik végigolvasták ezt a bejegyzést, vagy az eltűnésem ellenére is kíváncsiak még a blogra, fogadják szívem minden szeretetét! Tényleg. Nagyon sokat jelent számomra mindenki, aki bármilyen okból, de veszi a fáradtságot arra, hogy elolvassa a pötyögéseimet, szóval köszönöm! Nagyon királyak vagytok.