Kezdem úgy érezni, hogy az utóbbi időben kicsit túlzásba viszem az utazás témakörben írt bejegyzéseimet, de sajnos nem tudok ellene mit tenni, a nyaramat (és a gondolataimat) mostanában javarészt az utazások uralják. Mondjuk ennek a jóvilágnak holnaptól kezdve vége is szakad, mivel (ismét) beállok a dolgozó egyetemisták sorába, csak ezúttal egy nagy cégnél fogok gyakornokoskodni. Jelenleg viszont még pont van annyi időm, hogy beszámoljak nektek legutóbbi nagy kalandomról, ami a csodálatos, napsütötte Portugáliába vezetett.

Július 8-án hajnalban, elmaradhatatlan gurulós bőröndjeinkkel felszerelkezve vágtunk neki az útnak, aminek első állomása természetesen a budapesti repülőtér volt. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy hónapok óta nem voltam olyan izgatott és várakozással teli, mint akkor - a helyzet az, hogy már nagyon régóta vártam ezt az utat. Több, mint fél éve vettem meg a repjegyeket, és több, mint két éve vártam már, hogy valahova kettesben elutazhassunk a barátommal. Az úticél végül azért lett Portugália, mert a barátom nagyjából egyedül eziránt az egy ország iránt érdeklődik (pár kivételtől eltekintve), és úgy hallottuk, hogy a portugál árak nagyjából megegyeznek az itthoni árakkal, szóval egy viszonylag olcsó, mégis szép nyaralás lehetőségét láttuk Lisszabonban. (Amit egyébként hozott is.)

Repülni a portugálok saját légitársaságával repültünk, a zöld-piros színű TAP Air-rel, amire egy rossz szavunk nem lehet, mivel az oda és vissza utunk is kényelmesen telt, és még reggelit is kaptunk. Az út csupán három óra volt, így július 8-án reggel fél kilenckor már a lisszaboni reptéren próbáltunk valamiféle tömegközlekedési eszközt találni, ami közelebb jutatt minket az airbnb-s szállásunkhoz. Tízre már le is pakoltunk és átöltöztünk, fél tizenegyre pedig bent voltunk Lisszabon központjában.

Az első napra nem volt olyan szigorú és pontos tervünk, amit követhettünk volna, így többnyire csak sétálgattunk a városban, és szoktattuk magunkat a portugál életmódhoz. Persze azért aznap is kipipáltunk párat a látnivalók listájáról, így például megcsodáltuk a Santa Justa felvonót, a mennyezet nélküli Carmo kolostort, és végigsétáltunk a Rua Augustán is, ami az ottani főutca. Ettünk frissen sült pasteis de natát is, ami egy isteni finom portugál édesség, forró tojássárgájával készített krémmel töltve. Ebédre a híres Time Out Market-ban találtunk magunknak finom falatokat, ami egy hasonló "ételpiac", mint a Torvehallerne Koppenhágában, amiről már írtam egy előző bejegyzésemben. Én fokhagymás rákocskákat ettem, a barátom pedig egy király kézműves hamburgert.

Ezután még folytattuk a sétálgatást a városban (ami egyébként egészen megterhelő volt, mivel Lisszabon elég dimbes-dombos tájrajzilag), és felmásztunk megnézni a katedrálist, valamint a São Jorge kastélyt. A kastélyből egyébként lélegzetelállító látkép tárul a szemünk elé, egész Lisszabont belátni onnan, úgyhogy aki esetleg valamikor meglátogatja a portugálok fővárosát, az semmikép se hagyja ki ezt a nevezetességet. Máskülönben nem nagy szám, de egy szép és hangulatos sétára tökéletes.

Másnap korán keltünk, hogy még időben elkapjuk a Sintrába induló reggeli vonatok egyikét, ugyanis a második napra egy kisebb kirándulást terveztünk Lisszabon környékén. A terv az volt, hogy délutánig bejárjuk Sintrát (legalábbis egy részét), aztán felszállunk egy buszra, és megnézzük a szárazföldi Európa legnyugatibb pontját, a Cabo da Rocát, visszafelé pedig Cascais-nak megyünk, hogy még ott is eltölthessünk egy röpke órácskát. Kicsit izgultunk, hogy mennyire tudjuk majd tartani magunkat az ütemtervhez, de szerencsére ezzel végül nem volt problémánk, minden nagyon szépen belefért az időnkbe.

Mással viszont azért csak akadt gondunk. Először is felhívnám mindenki figyelmét arra, hogy bár Lisszabon és Sintra csupán fél órányi vonatútra van egymástól, a két hely földrajzilag nem egy és ugyanaz, tehát az időjárás sem ugyanolyan a két helyen. Mi ezt csúnyán benéztük, ugyanis lisszaboni 30+ fokokra készültünk, helyette pedig kaptunk vagy 18 fokot, szűnni nem akaró köddel és kellemetlenül hideg széllel. Mondanom sem kell, remek volt így rövidnadrágban és ujjatlan pólóban sétálgatni. Az már csak hab a tortán, hogy a (állítólagosan) lélegzetelállító kilátásból semmit sem láttunk a köd miatt.

Elsőként a Quinta de Regaleriát tekintettük meg, ami szerintem kihagyhatatlan, ha Sintrában jártok: csodaszép a parkja, és nagyon kalandos a bejárása, mivel tele van kisebb-nagyobb barlangjáratokkal az egész, amiket saját magatok fedezhettek fel. Olyan az egész, mint egy tündérmese! Kicsit távolabb esik a város főnevezetességétől, a Pena kastélytól (gyalog egy óra), de szerintem megéri a kitérőt. És ha már Pena kastély. Mi hétfő délután szerettünk volna feljutni ide, és borzasztó, hogy mennyien voltak. Szóval ha jót akartok magatoknak, akkor ide mindenképp vegyetek online jegyet, valamint nehogy felüljetek a turistabuszra, mert a felfelé út végig be volt állva, és minden jármű lépésben haladt. Mi végül tuktukkal jutottunk fel, és bár kicsit féltettem az életemet, ennél bölcsebb döntést nem is hozhattunk volna, mert nagyjából 5-10 perc alatt fel is értünk.

Mellesleg maga a kastély belülről nem volt annyira izgalmas, de a park itt is csodás volt, úgyhogy arra érdemes plusz egy-két órát ráhagyni, hogy az ember nyugodtan sétálgathasson A-ból B-be. Mi itt már irtó fáradtak voltunk, és izgultunk is, hogy elérjük-e a buszt Cabo da Rocába, szóval sajnos nem jártuk be az egészet. A buszt viszont elértük, és így eljutottunk Európa legnyugatibb pontjához. Ami sajnos számomra hatalmas csalódás volt. Mármint nyilván gyönyörű természeti látványosság ez a sziklaszirt, és csodálatos, ahogy az óceán összeér a messzeségben az égbolttal, de ebből vajmi keveset lát az ember tejfehér, áthatolhatatlan ködben. Nagyon szomorú voltam, hogy ilyen rossz időt fogtunk ki magunknak - még a szél is kegyetlenül fújt, és annyira fáztam a szirten, hogy konkrétan 3 percet bírtam ott tölteni, utána vissza kellett menekülnöm a buszmegálló menedékébe.

Azért a csalódottságom ellenére is szép élmény volt, de ha tehetem, egyszer még visszamegyek oda verőfényes napsütésben is, mert biztos vagyok benne, hogy olyankor egészen más arcát mutatja ott a természet. Cabo da Rocától egyébként visszafelé a kis halászfalun, Cascais-on át vezetett utunk, ahol megálltunk egy másfél órás pihenőre. Ekkor már nagyjából éhen vesztünk, szóval csak betértünk a legközelebbi mekibe, rendeltünk magunknak elvitelre, és kiültünk az óceánpartra vacsorázni. A maga egyszerűségében csodálatos volt.

A harmadik napunk javát a Belém nevezetű városrészben töltöttük, ahol többek között bejártuk a  gyönyörűen csipkézett Szent Jeromos-kolostort, a vízre épült Belém-tornyot, és még eredeti recept alapján készült pasteis de natát is ettünk. A barátom unszolására a vízpart melletti Felfedezések emlékművére is felmentünk, ahonnan csodásan beláttuk az egész környéket, szóval egy percig sem bántam meg, hogy hagytam magam felvonszolni. Ebédre pizzát ettünk, este pedig bementünk Lisszabon főterére meccset és naplementét nézni (egyikből sem láttunk sokat, de azért megérte).

Az utolsó napunkat, ami történetesen pont a barátom szülinapjára esett, a lisszaboni tropikárium és állatkert felfedezésével töltöttük (az ő kérésére). Számomra a tropikárium nagyobb élmény volt, valószínűleg azért, mert teljesen lenyűgözött a hely elrendezése, és az, hogy mekkora gondot fordítanak arra az ott dolgozók, hogy az állatok a természetes élőhelyükhöz hasonló közegben élhessenek. Az állatkert számomra nem adott sokkal többet, mint mondjuk a budapesti, és ha nem mentünk volna el megnézni a delfinshow-t, akkor azt mondom, hogy meg sem érte annyi pénz kiadni a belépőért, de szerencsére elmentünk, és az a fél óra mindenért kárpótolt. Én még sosem láttam ezelőtt élő delfineket, és sosem tapasztaltam a két szememmel, hogy mennyire okos és ügyes állatok, úgyhogy az, ahogy ott összedolgoztak a trénerekkel, egyszerűen lenyűgözött. Láthatóan élvezték, amit csinálnak (mind ember, mind delfin), és ettől kissé megnyugodott a szívem, hogy akkor talán annyira nem érezhetik magukat rosszul a delfinek.

Másnap reggel 11 órakor szállt fel a gépünk, úgyhogy kényelmesen volt időnk elbúcsúzni a várostól. Addigra már négy nagyon szép és eseménydús napot tudhattunk a hátunk mögött, így természetesen én nehéz szívvel hagytam el a szállásunkat, és a már-már ismerőssé vált környéket. Úgy érzem, nekem Portugáliába még mindenképp vissza kell térnem - ez az ország még ezernyi csodát rejteget magában, amit nem hagyhatok felfedezetlenül.

Ti jártatok már Portugáliában? Ha igen, mi volt a véleményetek az országról, és mi volt a kedvenc helyetek, látnivalótok odakint?

! a bejegyzésben található összes kép a saját tulajdonomat képezi !