Ha átfutottátok valaha is a Rólam menüpontot, akkor valószínűleg tudjátok, hogy nemrég kezdtem a második félévemet az ELTE PPK pszichológia szakán. Nyilvánvalóan ez egy elég meghatározó aspektusa az életemnek, hiszen ez jelöli a jövőbeli szakmámat és azt az utat, amit még meg kell tennem ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. Már nagyon régóta szerettem volna nektek ezzel kapcsolatban egy bejegyzést írni, leginkább azért, hogy segítsek azoknak, akik esetleg fontolgatják a pszichológia tanulását, de többek között azért is, hogy magamban összeszedjem a gondolataimat a témáról és áttekintsem, merre is tart az életem - és hogy én mennyire vagyok elégedett ezzel az iránnyal. Aztán rájöttem, hogy ennyi minden nem férne bele egy bejegyzésbe, így ezzel a posttal most inkább egy rövidebb sorozatot indítok útjára, remélve, hogy így nekem és nektek is átláthatóbb lesz ez az egész.

És hogy miről is fogok írni? Lesz itt szubjektív vélemény, de konkrét tények és "kulisszatitkok" is, valamint pár tippet is adnék azoknak, akik később pszichológia szakos hallgatóként szeretnék folytatni tanulmányaikat. Most így elsőre, egyfajta bevezetésképp arról fogok írni, hogy engem konkrétan mi vezetett ide, remélem valamilyen szinten majd ez is hasznotokra válik. Lássunk is neki!

Nagyjából tizedikesként kezdett bennem megszilárdulni az elhatározás, hogy én pszichológiát szeretnék tanulni, körübelül a faktok választásának idején. Nyilván a kényszerhelyzet segített, hogy ténylegesen elgondolkodjak azon, mivel szeretnék foglalkozni az életemben, de eleinte csak abból indultam ki, hogy mi érdekel igazán, mik azok a tárgyak, amikkel szeretek foglalkozni, és hogy miben van az erősségem. Tudtam, hogy nyelveket gyorsan és hatékonyan tudok tanulni, de csak az angolt élveztem igazán, az anglisztika szakot pedig viszonylag gyorsan elvetettem. Mindenesetre faktnak felvettem, ahogy a németet is - hiszen mindkettőből kellett a nyelvvizsga. Ezek mellett az irodalom és írás iránti szeretetemtől felbátorodva a magyar faktot is hozzácsaptam a csokorhoz, és utoljára hagytam a legegyértelműbbet, amin egy percig nem gondolkodtam, hogy felveszem-e: a biológiát. Imádtam ezt a tárgyat, igazán jól esett tanulni, és úgy éreztem, meg is éri a belefektetett energiát.

Így indultam hát neki a tizenegyediknek, azzal a halovány elképzeléssel, hogy valószínűleg pszichológus leszek, de még semmi sem biztos. Ami még szóba jöhetett volna, az a média vagy az orvosi, de az előbbihez nem voltam elég csókos és motivált, az utóbbival pedig az volt a probléma, hogy a vértől való félelmem miatt sosem vettem igazán számításba, hogy ez is egy lehetséges út lenne a számomra. Utólag ezt kicsit bánom, mivel amióta a barátom orvosira jár, azóta nagyon ellentétes érzések tombolnak bennem a szakmája miatt: ahogy meséli, hogy miket tanulnak és csinálnak, az esetek 80%-ban imádnám és nagyon érdekelne, de közben ott van az is, hogy a vér/sérülések miatti rosszullétemet sosem tudnám leküzdeni, plusz látom, mennyi szabadideje van egy medikusnak, és azt a sok stresszt, ami ezzel jár, biztos, hogy nem élvezném. Vicces, mert még a kémia sem lett volna akadály, azt is szerettem tanulni... és vicces, mert egészen addig, amíg nem kezdtem el bővebben hallani a medikusok életéről, addig nem is tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen érdekel(t) az orvosi is.

Lényeg a lényeg, tizenegyedik végére biztos volt, hogy pszichológiát fogok jelölni az összes létező helyen, addigra már nem maradtak alternatíváim. A sorrend még nem volt biztos, úgyhogy jártam mindenfele nyílt napokra (amit nektek is jó szívvel tudok ajánlani), de az fix volt, hogy elsődlegesen Budapestet szeretném megcélozni. Végül a Károlit gyorsan kiejtettem, mert a pszichológus képzés helyileg kint folyt Óbudán, az isten háta mögött, így maradt az ELTE és a Pázmány. Szoros verseny volt, és őszintén megmondom, hogy végül mi döntött: az, hogy édesanyámékon egyértelműen láttam, hogy az ELTE mellett állnak, továbbá oda több pont kellett a bejutáshoz, így úgy okoskodtam, hogy ha később meggondolnám magam, akkor még mindig könnyebben megyek át a Pázmányra, mint onnan az ELTE-re. Meg persze az ELTE nagy hírneve is közrejátszott a dologban.

Így került hát a listám élére a PPK, ahova tavaly nyáron szerencsére fel is vettek. Akkor nagyon boldog voltam, és azt hiszem így visszatekintve sem bánom, hogy ezt a döntést hoztam, mert bár van pár hátulütője a dolognak és nem minden olyan, ahogy azt én előre elképzeltem magamnak, azért összeségében úgy gondolom, megérte ide jönnöm.