Lefelé kicsit már hideg volt, de így is élveztük a túránkat. Nagyon sokat nevettünk és meséltünk egymásnak, és szuper érzés volt, hogy végre ismét együtt vagyunk, közösen. Sajnos amióta Budapesten élünk, csak ritkán sikerül úgy összehoznunk egy találkozót, hogy mindannyian ott vagyunk, főleg, hogy az egyikünk ugyebár Oxfordban tanul. Egyébként még így sem tudtunk mind a hatan együtt lenni, szóval tényleg nehéz. Összehangolni ennyi életet és programot már az egyetem előtt sem volt könnyű, de mostanra nagyjából lehetetlenné vált - ezért is örültem ennyire, hogy végre sikerült legalább négyünknek együtt töltenie egy egész napot.

A Gellért-hegyről leérve aztán felénk vettük az irányt, ugyanis az volt a terv, hogy az albérletben iszogatunk egy kicsit, rendelünk egy pizzát, és utána irány az éjszaka, elvisszük valahova bulizni a barátnőnket. Hát ebből az lett, hogy tényleg rendeltünk pizzát, és tényleg elkezdtünk iszogatni, de olyan szinten leülepedtünk meg jól éreztük magunkat, hogy végül nem mentünk sehova. Ezt egy kicsit egyébként bánom, mert én imádok velük bulizni, és abból mindig szuper esték kerekednek, ha mi együtt elmegyünk valahova. Plusz szívesen táncoltam volna hajnalig.

De azért így is nagyon jól sikerült az este, pezsgőztünk és pizzát faltunk, közben pedig paraszt activity-t játszottunk. Ami egyébként egy nagyon mókás játék, majd ha egyszer lesz rá alkalmatok, próbáljátok ki, igazán nem kell hozzá semmi egy kis képzelőerőn és papír ceruza kombón kívül. A játék lényege dióhéjban annyi, hogy mindenki vesz két cetlit, és arra felír egy szót, amit aztán összehajt és egy dobozba/kalapba tesz. Négy kör van, amiben mindenki részt vesz: körülírás, mutogatás, egy szó, és arckifejezés. Értelemszerűen a megadott kategóriákon belül úgy kell elmagyarázni a húzott szót, ahogy az előírja. Tehát az utolsó körben már mindenki csak egy arckifejezéssel próbálja átadni az épp soron lévő szót. Addigra nagyjából már tudjátok, hogy mik közül lehet válogatni, így kicsit egyszerűbb a dolog, de még így is nagy kihívás néhány szó kitalálása. Meg persze nagyon vicces. Mi hajnali kettőig szórakoztunk rajta.

Kedden szintén találkoztunk a lányokkal, de most ebédelni mentünk, egy számomra új helyre, az Anker Klubba. Nagyon hangulatos hely volt, és a menük is nagyon finomak voltak, amiket kértünk (1600 forintért három fogás, igaz, egyik sem volt valami túl nagy). Én személy szerint sütőtök krémlevest ettem levendulás keksszel, aztán kék sajtos spenótos gnocchit, és desszertnek banános juharszirupos pitét. Isteni volt, de tényleg.

Miután kifújtuk magunkat elsétáltunk a Bazilikáig, de sajnos már nem tudtunk felmenni a kupolába, mert az egyik barátnőmnek sietnie kellett órára. Ebben kicsit én voltam a hunyó, ugyanis előtte mindenkit berángattam egy Yves Rocher boltba, ahol sikeresen megtettem első vásárlásomat, és még törzsvásárlóvá is avattak. Ami egyébként meglepően sok plusz ajándékkal és kedvezménnyel járt, szóval bátran ajánlom nektek is, hogy legközelebb ha Yves Rocher boltban vásároltok, csináljatok egy törzsvásárlói kártyát is, ha netán még nem lenne. 

Ezután már nem sok mindent csináltuk, csak kicsit körbejártuk a Budai Arborétumot, mivel a legjobb barátnőm konkrétan oda jár egyetemre, és kérte, hogy még az órája előtt találkozzunk. Hatalmas terület egyébként és nyáron csodaszép lehet, úgyhogy meg is egyeztünk, hogy nyáron még valamikor meglátogatjuk az arborétumot, mert biztosan érdemes.

Szerdán meg a lakótársaimmal kalandoztunk kicsit Budapesten, egész pontosan a Kopaszi-gátra sétáltunk ki délután, egy hatalmas doboz fánkkal a kezünkben. Az ötlet egyébként jó volt, csak sajnos szerdára pont beborult az ég, és a szél miatt egész nap elég hideg volt, ami nem tette olyan élvezetessé a kis túránkat. Konkrétan lefagytam sétálgatás közben, de azért jó volt. 

A Kopaszi-gát nagyon rendezett és szép helynek tűnt számomra, bár sok lehetőségünk most nem volt így március közepén, rémesen rossz időben. Nyáron viszont lehet fürdeni a vízben, és mivel tőlünk egyáltalán nincs messze (nagyjából tíz perc busz és tizenöt perc séta), valamikor majd tuti, hogy ki is fogunk jönni csobbanni egyet. Remélem már vizsgaidőszakban lesz fürdős idő, mert két idegösszeroppanás között különösen jól esne egy kis hűsölés.

Este pedig a Zöld Macskába látogattunk el, ugyanis náluk most egy Emir Kusturica vetítéssorozat zajlik, aminek keretein belül minden héten levetítenek egy filmet a rendezőtől, mi pedig az egyik lakótársammal nagyon kedveljük Kusturica munkásságát, így egyértelmű volt, hogy szerda este beülünk és megnézzük az épp soron következő filmet. Ami történetesen az Underground volt.

Na most a Kusturica filmekről azt kell tudni, hogy általában elég hosszúak, és meglepően szürreálisak. A legtöbb tragikomédia és szatíra, ennek megfelelően pedig sírva nevet rajta az ember, a végén meg többnyire csak sír. Kivétel ezalól a Macska-jaj, legalábbis eddigi tapasztalataim szerint. Az Underground viszont nem, mert bár jókat nevettem rajta, a végére mégiscsak kifacsarodott a szívem és (a film szavaival élve) vérzett a lelkem. Borzalmasan kemény film volt, annak ellenére, hogy az egész röhejesnek volt tálalva - mert bár a körítés marha vicces volt, a mögötte meghúzódó témák (háború és annak borzalmai) már egyáltalán nem. Az én lelkemre nagyon rátelepedett a film és a mondanivalója. Borzalmasan szomorú volt a vége, de annyira, hogy az szinte már kegyetlen - mégis megnézném újra. Mert megéri, és mert ez egy olyan film, ami értéket közvetít. Nektek is ajánlom, egyszer nézzétek meg, ha épp olyan kedvetek van. Nem fogjátok megbánni.