Napok óta szándékozom írni nektek egy cikket arról, hogy (szerintem) mitől működik jól egy párkapcsolat, de elég nehezen láttam neki, szóval az inspiráció kedvéért gondoltam átnézem az összes olyan létező bejegyzésemet, amit a szerelem és a párkapcsolat témájában írtam. Két dolog tűnt fel: az, hogy ahhoz képest, hogy számomra mennyire fontos ez a téma, nagyon keveset foglalkozom vele, meg az, hogy a saját párkapcsolatomról még nem írtam bejegyzést. Persze, a barátomat sokszor megemlítettem az írásaimban, de sosem meséltem el nektek a történetünket. Ami azért fura, mert én egészen idáig abban a tudatban éltem, hogy ezt már rég megtettem. 

Most, hogy kiderült számomra, hogy mégsem, arra gondoltam, "bemelegítésként" először elmesélem nektek a történetünket egy kisebb tag keretein belül. Egyrészt azért, mert szeretek erről írni, másrészt azért, mert úgy hiszem, ezek az infók nektek is hasznosak lehetnek a későbbiekben, legalább annyiban, hogy majd ha elkezdek okoskodni a jó párkapcsolat titkáról, akkor ti már tudni fogjátok, hogy mire alapozok és milyen tapasztalatok állnak a hátam mögött. Így talán kerekebb lesz a kép, és megítélhetitek, hogy teljesen hülyeséget mondok-e, vagy sem. Vagy ha nem, akkor remélem, hogy legalább jól szórakoztok majd a bejegyzés olvasása közben! :)

Mikor és hol találkoztatok?

Pontosan ezt nem tudnám megmondani, mert mi évfolyamtársak voltunk a gimnáziumban, és bár nagyon sokáig semmi közünk nem volt egymáshoz, azért látásból/hallásból ismertük egymást. De valószínűnek tartom, hogy "hivatalosan" a gólyatáborban találkoztunk először, kilencedikben. Amennyire emlékszem nem beszéltünk egymással, ráadásul én akkor épp bele voltam zúgva az egyik osztálytársába, szóval inkább rá fókuszáltam. Az viszont megvan, hogy akkor még nem tudtam a rendes nevét és mindig Peetaként hivatkoztam rá, mert valamiért számomra nagyon hasonlított az Éhezők Viadala hősszerelmes karakterére.

Mióta vagytok együtt? 

Kicsivel több, mint három éve. Május végén ünnepeltük az évfordulónkat. 

Hogyan jöttetek össze?

Ez egy elég vicces sztori, ugyanis én márciusban még az ő egyik legjobb barátjával és osztálytársával jártam, de az nem volt valami fényes kapcsolat - sőt, hosszúéletű sem. Nagyjából egy hónapot voltunk együtt, és abból kettőt úgy töltöttem, hogy tudtam, hogy szakítani akarok a sráccal, csak borzalmasan béna voltam, és nem mertem ezt meglépni. A mai napig tisztán emlékszem, hogy végül a barátnőimnek kellett kilöködniük a folyosóra, hogy beszéljek már vele, és én ott szakítottam életem első barátjával, az iskola második emeleti folyosóján, egy radiátor mellett. 

Ezután eltelt pár hét, de a barátom csak azután hívott el randizni, hogy az exbarátom konkrétan rászólt, hogy miért nem jön már össze velem. Mondjuk a legelső randink elég rendhagyóra sikerült a maga nemében, ugyanis egy beszélgetésünkből kiderült, hogy én nem tudok Yu-Gi-Oh!-zni, ő meg erre felháborodott, és azt mondta, megtanít rá. Szóval igen, első kettesben eltöltött óráinkat azzal töltöttük, hogy egy üres tanteremben kártyáztunk. Talán furán hangzik, de én imádom, hogy így történt.

Aztán persze egy normális első randi is megesett, május 27-én elmentünk sétálni a városba, meghívott egy jégkására, és kiültünk a folyópartra beszélgetni. Ott csókolóztunk először, és visszafelé már egymás kezét fogva sétáltunk. 

Ki mondta először, hogy szeretlek? 

Nemrég beszéltünk erről a barátommal, és végül nem tudtunk megegyezni, hogy ki volt az első, mert én váltig állítottam, hogy ő volt, ő meg azt, hogy én voltam. Nem tudtunk igazságot tenni, habár nekem legalább volt egy emlékem, amihez kötöttem az eseményt, ő meg egyáltalán nem tudott felhozni semmit az ügy érdekében. 

Mikor mutattátok be egymást a családjaitoknak?

Én a barátom 17. születésnapján lettem bemutatva a családnak, ami akkor nekem hatalmas sokk volt, mert én úgy képzeltem, hogy ez majd fokozatosan zajlik, először megismerkedem a szülőkkel, aztán a tágabb családdal. Na már most ez ugye egy nagycsaládos szülinapi banzáj esetében nem játszik. Az egész rokonságot egyszerre ismertem meg, és nagyon izgultam aznap. Persze mindenki kedves volt velem, és pozitív élményként maradt meg az eset, de azt a szintű stresszt, amit én előtte átéltem... ha lehet, többet nem élném át. 

Vele az én családom június végén találkozott, amikor is a barátom először jött el hozzánk. Neki szerencséje volt, mert első körben ő csak a szüleimet kapta, nem az egész pereputtyot. Azt viszont tudom, hogy előtte ő is izgult, mert többek között azt álmodta, hogy apukám puskával kergeti. Vicces volt. :D

Hasonlítotok vagy inkább különböztök egymástól?

Azt mondanám, hogy is-is. Nagyon sok mindenben egyezzünk, és a fontosabb dolgokról nagyjából ugyanúgy gondolkodunk, de azért megvannak a saját különbségeink. Én például sokkal aktívabb, és kalandvágyóbb vagyok, mint ő, valamint könnyebben beszélek az érzéseimről és könnyebben is mutatom ki őket - ja, és nevetségesen romantikus lélek vagyok. Talán ez a két nagy dolog, amiben igazán eltérünk egymástól.

Milyen pár vagytok? Romantikus, komoly vagy inkább játékos?

Egyértelműen az utolsó. Nagyon sokat viccelődünk egymással, és sokszor úgy viselkedünk, mint a dedósok. Kergetőzünk a lakásban, vizipisztoly-csatát vívunk, bírkózunk, és még sorolhatnám. Ez kicsit abból is fakad, hogy a barátom hajlamos elviccelni a komoly dolgokat, de összeségében én is nagyon gyermeklelkű vagyok és imádok hülyéskedni, amiben ő mindig partner. Néha túlságosan is.

Hogyan kezelitek a konfliktusokat?

Mivel mindketten elég konfliktuskerülők vagyunk, akik nem szeretnek veszekedni, így általában egyáltalán nem jellemző ránk az, hogy ordítozunk a másikkal, tárgyakkal vagdalkozunk, meg ilyenek. Egy alkalomra emlékszem, amikor felemeltem a hangomat a barátommal szemben, az is részben azért volt, mert már volt bennem egy kis alkohol, és borzasztóan aggódtam érte. Egy fesztiválon voltunk, ő meg elment egy barátjával, csak épp telefont nem vitt magával...

Mindenesetre mi inkább megbeszéljük a problémáinkat, csak ugye ehhez az kell, hogy azt előbb megosszuk a másikkal. Ami nekem néha nehezen megy, szóval csomószor úgy kezdődik az egész, hogy a barátom látja rajtam, hogy valami nem oké, és addig kérdezget, hogy mi a baj, amíg végüll elmondom. Aztán kibeszéljük és megpróbálunk együtt valamilyen megoldást keresni, csak sajnos nem minden problémának van megoldása. Bocsánatot amúgy én előbb és könnyebben kérek, a barátom ilyenkor inkább a szeretgetéssel próbálja kifejezni azt, hogy sajnálja.

Ennyi lett volna ez a tag, nyugodtan vigyétek el, ha esetleg ti is kedvet kaptatok a kitöltéséhez, én biztosan szívesen olvasom majd az ilyen témájú bejegyzéseiteket!