Mindset - szakmaiság, közérthetőség, felelősség

by - Wednesday, October 11, 2017

Lassan fél éve, hogy írok a Mindsetnek, ami egy fiatal online pszichológiai szaklap, egyetemisták vezetése alatt. Technikailag még mindig "csak" mentorált vagyok, ezt pedig nem is bánom, mivel így nem kell olyan sűrűn előállnom új cikkekkel, ami nagy könnyebbség a mindennapokban - főleg így, egyetem és minden más mellett. Már régóta szerettem volna írni nektek egy bejegyzést a Mindsetről, de csak most jött meg hozzá az ihlet és a kedv, így ennek a bejegyzésnek is csak most jött el az ideje. Remélem tetszeni fog nektek, és utána kedvet kaptok arra, hogy kicsit jobban elmerüljetek a Mindset világában!

Szóval, mi is pontosan az a Mindset? Ahogy fentebb is említettem már, ez egy olyan pszichológiai szaklap, ami egyedül online érhető el, és bár a nyomtatott sajtóban nincs jelen, mégis egyre erőteljesebben képviselteti magát az élet (és az ország) legkülönbözőbb területein. Egyre gyakoribb, hogy előadásokat, beszélgetéseket tartanak az érdeklődőknek, ahova neves szakembereket hívnak a pszichológia legváltozatosabb területeiről. Ilyen kezdeményezés a Pszicho-Kávéház is, ami nem csak Budapesten kerül megrendezésre, hanem például Szegeden is. 

Én most inkább a Mindset online vonatkozására koncentrálnék, mivel azt ismerem jobban, abban vagyok "érdekelt". És szeretnélek titeket is azzá tenni, tehát lássuk: miért érdemes a Mindsetet olvasni?

Szakmai, mégsem érthetetlen
A Mindset egyik legfontosabb célkitűzése az, hogy a tudományos pszichológiát eljutassa az érdeklődő közembereknek. Ez azt is jelenti, hogy a fő profilja nem a szakmán belüli kommunikáció és tájékozódás elősegítése - habár kétségkívül egy ilyen vonal is van -, hanem sokkal inkább az, hogy érthetően, világosan adjon át olyan tudást, ami lényeges és érdekes lehet a mindennapokban. Mi cikkírók nem is használhatunk szakszavakat, csak ha muszáj, és a feleslegesen hosszú, bonyolult mondatoknak sincs maradásuk. A lényeg ugyanis a közérthetőség. Az, hogy bárki, aki csak kicsit is érdeklődik a pszichológiai iránt, értse és élvezze, amiről olvas. Ez pedig az összes cikken érezhető, ami szerintem egy nagy plusz a Mindset javára. 

Aktuális témákkal foglalkozik
A pszichológia sokoldalú tudományában sajnos könnyű elveszni, és szerintem a terület egyik nagy hibája, hogy gyakran olyan kérdésekkel foglalkozik, amik annyira nem kapcsolódnak a mindennapi életünkhöz, elvontak, és egyáltalán nem az aktuális problémákra vagy történésekre fókuszálnak. A Mindset viszont igyekszik ezzel szembehelyezkedni, és megtalálni azokat a "felkapott", keresett témákat, amik valóban érdeklik az embereket, és amikről tényleg többet szeretnének megtudni. Gyakran születik cikk az aktuálpolitika/gazdaság helyzetéről, legyen az nemzetközi vagy országos vonatkozású, és sokszor találunk reflektálásokat olyan történésekre, amik megrázták az egész világot. Ezek természetesen mindig a dolgok pszichológiai oldalát ragadják meg, de ez csak még izgalmasabbá teszi az amúgy is érdekes témákat.

Gyakorlati vonatkozású
A pszichológiai elméletek tárháza végtelen, és éveket lehetne úgy elbeszélgetni a szakmán belül, hogy mindvégig elméleti síkon marad az ember, ami valljuk be, nem a leghasznosabb. Természetesen az elméleti háttér nagyon fontos ahhoz, hogy pontosan megértsük, miként viselkedik és gondolkodik az ember, de ez önmagában még senkin nem segít. Az elméletet át kell ültetni gyakorlatba, amit a Mindset meg is tesz, ha épp lehetséges. Sok cikket találni az oldalon, ami egy bizonyos témán belül hasznos tippekkel és tanácsokkal látja el az embert, hogy mit (és mit ne) tegyen. Ami pedig a legjobb, hogy ezek mind pszichológiailag alátámasztott tények, így tényleg segítenek.

A pszichológia minden területéből merít
Az egyik szépsége (és egyben hátránya is) a mi tudományunknak, hogy borzasztóan sokoldalú. A pszichológiai mechanizmusokat és az ember viselkedését nagyon sok szempontból lehet vizsgálni, és ezt a Mindset jól tudja. Ehhez mérten igyekszik is a lehető legnagyobb területét lefedni a pszichológiának, hogy az olvasók tényleg olyan specifikus témákban tudjanak elmerülni, amik őket igazán érdeklik. A Mindsetnek összesen 7 különböző rovata van, amik különböző témaköröket tárgyalnak: Élet és pszichológia, Személyiségfejlesztés, Sportpszichológia, Politikai pszichológia, Karrier és gazdaság, Kapcsolataink, valamint Gyermek és családpszichológia.

Kikacsint a szakmára is
Ahogy az első pontnál is írtam, a Mindsetnek nem a szakmán belüli kommunikáció és tájékozódás a célja. Néha mégis felbukkannak olyan cikkek az oldalon, amik kisebb betekintést engednek a pszichológus szakma működésébe, legyen szó a képzés felépítéséről, vagy arról, hogy pontosan hogyan dolgozik egy pszichológus az élet különböző területein. Ezt pedig borzasztóan hasznos dolognak tartom. Egyrészt közelebb viszi ezt a "mítikus" vagy sokszor inkább elviccelt szakmát a közemberekhez, másrészt segít jobban tájékozódni azoknak, akik esetleg komolyabban érdeklődnek a pszichológia iránt, és fontolgatják ennek a pályának a választását. Harmadrészt pedig nekünk, pszichológus hallgatóknak is segít, mert arról sajnos nincs túl sok szó az egyetemen, hogy diploma után hova tovább.

Én leginkább ezért ajánlom nektek a Mindset olvasását, és azért is, mert biztos vagyok benne, hogy ott mindenki talál magának valamit, ami igazán érdekli. Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, vagy csak kíváncsiak vagytok, hogy milyen cikkeket írtam eddig a Mindsetnek, akkor klikk valamelyik cikkemre, és böngésszetek kedvetekre!

A felejtés titka, avagy hol húzódik emlékezetünk határa?
A felejtés szerves része mindennapjainknak. Kivel nem fordult még elő,   hogy elfelejtett egy fontos dátumot vagy egy olyan információt, amit a későbbiekben hasznosíthatott volna? Sokszor nem jut eszünkbe egy szó, vagy bárhogy is erőlködünk, nem tudjuk felidézni azt, mit ettünk tegnap este. Miért van ez? Hogyan dől el, mire emlékezünk életünk végéig, és mi veszik a feledés homályába? Tovább a cikkre »

 "A kutyát is felnőttnek kell tekinteni"
Képes-e egy kutya a gyászra? Többek között ezt a kérdést tette fel Dr. Miklósi Ádám a Magyar Pszichológiai Társaság által megrendezett Nyári egyetem pénteki zárónapján. Vajon vannak-e érzéseik négylábú kedvenceinknek, és ha igen, milyen szerepet játszanak ezek a kutya-ember kapcsolatban? Az ELTE Etológiai Tanszékének vezetője ezekre a kérdésekre kereste a választ előadása során, melynek az Eötvös Loránd Tudományegyetem adott otthont. Tovább a cikkre »

Azok a bizonyos napok, és ami előtte van
Lehangoltság, állandó feszültség és kimerültség, hangulatingadozások… A legtöbb nőnek talán ismerős ez a cseppet sem kellemes tünetegyüttes. Manapság egyre többet hallunk és beszélünk a PMS-ről, vagyis a premenstruációs szindrómáról, de gyakran még mindig meggondolatlanul dobálózunk a kifejezéssel, nem is tudván, hogy mit jelent ez igazán. Tovább a cikkre »

A képek a Mindset oldaláról származnak.

You May Also Like

0 comments