Viszlát 2018

Sunday, December 30, 2018


Habár újabban elég ritkán írok ide, azért még mindig szeretem a blogot, és nem adtam fel az írást. Az ok, amiért olyan keveset jelentkezem, hogy nincs mit mondanom. Úgy érzem, hogy előbb teljesen rendet kéne raknom magamban ahhoz, hogy olyan kontentet pakoljak ide, ami számotokra is hasznos, nem csak egyfajta önreflexió a saját életemre és a bennem zajlódó folyamatokra. Ugyan ez a rendrakás még várat magára, azért szerettem volna valami évösszegzést itt hagyni még 2019 érkezése előtt. 

Gondolkodtam, hogy milyen formátumban lenne ezt jó megtenni, és végül úgy döntöttem, hogy ugyanazokat a kérdéseket fogom megválaszolni, amiket egy évvel ezelőtt, ebben a bejegyzésemben. Szimplán azért, mert anno tetszettek, és mert így összehasonlíthatóbbá válik az elmúlt két év. Plusz ha még jövőre is itt leszek, akkor harmadjára is ki fogom tölteni, amolyan tradícióként, hogy lássam, miként és hova fejlődik az életem. Szerintem ez egy érdekes "kísérlet", remélhetőleg számotokra is nyújtani fog valamit a bejegyzés olvasgatása, én mindenesetre élveztem a kérdések segítségével reflektálni az idei évemre.

1: Mit csináltál 2018-ban, amit korábban soha?
A párommal kettesben nyaraltam, műhelymunkát írtam, kortárs tanácsadást vezettem, felvettem az első klinikai interjúmat, viziten jártam egy neurológiai osztályon, megnéztem, milyen egy irodai környezetben gyakornokként dolgozni, és simogattam corgit.

2: Megtartottad a szilveszteri fogadalmaidat, illetve fogsz-e tenni újakat idén?
Évről évre ugyanazt tudom mondani erre a kérdésre, mégpedig azt, hogy nem vagyok a fogadalmak embere. Most viszont annyit talán "megfogadnék", hogy január elseje után komolyan összeszedem a teendőimet és nem engedem, hogy ellustuljak a kémiatanulás terén.

3: Szült valaki az ismerőseid közül?
Igen, pont tegnapelőtt! Anyukám egyik barátnőjének a lánya szült, egészséges kisfiút. :) 

4: Halt-e meg valaki hozzád közel álló?
Szerencsére nem.

5: Milyen országokat látogattál meg?
Szlovénia, Dánia, Portugália és Ausztria. Összeségében hálás vagyok, hogy 2018-ban ilyen sok (új) helyre eljuthattam. 

6: Mit szeretnél 2019-ben, ami hiányzott 2018-ban?
Haha, egy évvel ezelőtt bizonyosságot kívántam magamnak, amiből csak még nagyobb bizonytalanság lett. Az idei évemből még mindig hiányzott egy kiskutya, sőt, mostmár egyre jobban hiányzik, úgyhogy ez egy továbbra is fennálló vágyam. Mást igazán nem tudok kívánni, mert számomra 2018 tele volt élménnyel és kalanddal.

7: Milyen dátumok fognak megmaradni az emlékezetedben az évből és miért?
Születésnapokon, ünnepnapokon és évfordulókon kívül június 16-a, amikor is elutaztunk Koppenhágába, valamint július 18-a, amikor pedig Portugáliába repültünk. Mindkét utazás csodálatos emlék, és nagyon közel áll a szívemhez.

8: Mi volt a legnagyobb teljesítményed az évben?
Hát ez remek kérdés. Talán az, hogy végre nem csak felismertem, hanem fel is vállaltam, hogy többet akarok, hogy kell valami plusz, és ennek érdekében lépéseket is tettem. (Vagyis elkezdtem kémiát tanulni.) Ja meg persze az, hogy 4 hónapon keresztül dolgoztam egy irodában, egy szuper csapat részeként.

9: Mi volt a legnagyobb kudarcod?
A felismerés, hogy valószínűleg el fogok végezni egy alapszakot teljesen feleslegesen. Persze semmi sem felesleges az életben, de azért néha még magamnak is nehezen tudom megmagyarázni, mi haszna volt ennek az alapképzésnek, ha nem megyek tovább mesterre.

10: Szenvedtél betegségtől vagy sérüléstől?
Januárban valóban volt egy műtétem, amiről a 2017-es összefoglaló bejegyzésemben írtam, de ez olyan régen volt és olyan simán ment, hogy el is felejtettem már. (Amúgy ezt is beírhattam volna az első kérdéshez, mert korábban még soha nem altattak vagy műtöttek.)

11: Mi volt a legjobb dolog amit vettél?
Hát ez marha egyszerű kérdés, tekintve hogy november eleje óta egy iPad büszke tulajdonosa vagyok. Úgyhogy ez. Meg az Apple Pencil. 

12: Kinek a viselkedése döbbentett meg? 
Ezt a kérdést már előző évben sem tudtam normálisan megválaszolni, és most sem fog menni. Csak azokra a 17-18 éves amerikai youtuber kislányokra tudok gondolni, akiken pár héttel ezelőtt borzasztóan kiakadtam. Szomorú, hogy mennyit lehet keresni napjainkban azzal, hogy eladod magad és teljesen értéktelen tartalmakat gyártasz.

14: Mire ment el a legtöbb pénzed?
iPad.

15: Mitől lettél nagyon nagyon nagyon izgatott?
Az egész portugáliai útunktól, a koppenhágai kiruccanásunktól, attól, hogy kicsit közelebbről is megismerhettem egy klinikai pszichológus életét, nagyjából minden egyes kutyától, akivel találkoztam 2018 alatt, az egyre jobban szilárduló gondolattól, hogy szeptembertől talán összeköltözünk a barátommal, meg attól, hogy lehet, hogy medikus leszek. 

16: Melyik dal fog mindig 2018-ra emlékeztetni?
Megtartom előző évi "szokásomat" és most sem egy dalt, hanem egy egész albumot választanék. Ez pedig nem más, mint a Twenty One Pilots Trench névre hallgató albuma. Már írtam róla, hogy miért tartom zseniálisnak, mást pedig nem szeretnék hozzáfűzni. Maximum annyit, hogy a srácok jönnek a Szigetre, szóval ott tali. 

17: Az előző évhez viszonyítva te: (a) boldogabb, szomorúbb? (b) vékonyabb, dagibb? (c) gazdagabb vagy szegényebb vagy?
Esküszöm nem tudom megmondani, hogy boldogabb vagy szomorúbb vagyok. Jobban érzem, hogy szorítja a nyakamat a hurok, de amúgy nem mondanám, hogy szomorú vagyok emiatt. Csak stresszesebb. Hízni ismételten nem híztam, de elkezdtem edzeni, amire még úgy is büszke vagyok, hogy már két hete nem voltam, mert egy barátnőmmel járok Pesten, és két hete Pest közelében sem voltam. Gazdagabbnak pedig gazdagabb vagyok, szimplán azért mert karácsony volt, plusz a 4 hónapnyi munka is segített.

18: Miből kívánod, bárcsak többet tettél volna?
Több elhatározás, több kutatás, több kémiázás. Le vagyok maradva és épp pánikolok. 

19: És miből kevesebbet?
Stresszelés az apró dolgokon és céltalan álmodozás. Sajnos mindkettőre hajlamos vagyok.

20: Hogyan töltötted a karácsonyt?
24-ét ugyanúgy töltöttem, mint eddig bármikor, szóval segítettem anyunak főzni meg takarítani, aztán este karácsonyfát diszítettünk a családdal és megettük a szokásos karácsonyi vacsoránkat. Utána ajándékoztunk, 25-én pedig keresztanyukáméknál folytattuk az ünneplést.

21: Szerelembe estél 2018-ban?
Nah. 

22: Mi volt a kedvenced tv-ben?
Ha sorozatokról beszélünk, nagyon sok kedvencem volt ebben az évben, de a három dobogós kétség kívül a Good Girls, a Black Mirror és a The End of the Fucking World. A Black Mirror nem újdonság, de nekem 2018-ban sikerült igazán beleszeretnem, úgyhogy itt a helye a felsorolásban.

23: Utálsz most valakit, akit előző évben nem utáltál?
Nem, továbbra is túl békés vagyok az utálkozáshoz. 

24: Mi volt a legjobb könyv, amit olvastál?
Úgy örülök, hogy erre idén azért nem tudok válaszolni, mert túl sok jó könyvet olvastam! Ez határozott fejlődés az előző évhez képest, amikor pont az ellenkező volt a helyzet. Idén sok orvoslással kapcsolatos könyvet olvastam, és ezek közül emelném ki a legutóbbi élményemet, a When Breath Becomes Air-t, Paul Kalanithitől. Paul egy tehetséges idegsebész volt, akinél rákot diagnosztizáltak rezidensképzésének utolsó évében. A könyv az életéről szól - végigvezet minket az általa bejárt pályán, refrektál életre, halálra és betegségre. Az egész könyv egyetlen egy megható, őszinte narráció, tele érzelmekkel. Nem szokásom könyveken sírni, de az Elillanó lélekzet (ez a magyar címe a könyvnek, nagyon szép szójáték) utolsó 10-20 oldalát úgy olvastam, hogy közben csendesen csorogtak a könnyeim. Mélyen megérintett ez a könyv, és nagyon közelinek éreztem Paul gondolkodásmódját az egész orvoslásról és az orvosi pályáról. Érdemes elolvasni, mert nagyon fontos üzenetet hordoz a halálról és arról, hogy hogyan lehet méltósággal élni annak árnyékában.

“Be ready. Be seated. See what courage sounds like. See how brave it is to reveal yourself in this way. But above all, see what it is to still live, to profoundly influence the lives of others after you are gone, by your words.” 

25: Mi volt a legnagyobb zenei felfedezésed?
Hm. Talán Billie Eilish, akiről eddig nem is hallottam. Valamiért a hideg is kiráz amúgy a csajtól, de a hangja az valami eszméletlen, több számát is igazán megkedveltem.

26: Mit szerettél volna kapni, de nem kaptad meg?
Egy PS4-et komolyan hozzám vághatna már valaki. (Amúgy előző évben viccből ideírtam hogy egy vattacukor készítő gépet, és idén szülinapomra tudjátok mit kaptam? Pontosan.)

27: Mit szerettél volna, amit meg is kaptál? 
Idén karácsonykor az unokatesómnak azt mondtam, hogy parfümöt szeretnék, mert arra valahogy én sosem költök, mindig az ajándékba kapott illatokból élek (amúgy nagy hiba, mert így 5-ből 4-szer nem is tetszik az az illat, amit magamra fújok). Erre, mint aki olvas a gondolataimban, 25-én előállít egy LANCÔME parfümmel. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy három éve vágyok egy ilyenre, abszolút kedvencem az összes illatuk. Úgyhogy például ezt. 

28: Mi volt a kedvenc filmed az évben?
A filmek már évek óta nem fognak meg igazán, de a Quiet Place és az Avengers: Infinity War nagy kedvenceim voltak idén.

29: Mi az az egy dolog, ami mérhetetlenül kielégítőbbé tette az évedet?
A remény, és az, hogy elfogadtam, hogy nem mindenkinek teljesen egyenes út adatott az életben, és ez így teljesen rendben is van. 

30: Hogy írnád le a 2018-es divat koncepciódat?
Idén sikerült kicsit nőiesebben és elegánsan öltözködnöm, főleg az év második felében, ami nagyrészt ahhoz köthető, hogy az irodába nem mehettem be csak úgy tornacipőben és rövidnadrágban. Ja és amire büszke vagyok, hogy kicsit jobban megszerettem a sminkelést is, szóval mostmár képes vagyok egy full face sminket összehozni, ha nagyon muszáj.

31: Melyik hírességet, közéleti személyiséget szeretted a legjobban?
Tyler Joseph-et, bless his soul. Ez a férfi akkora tehetség, akkora energia és inspiráció, hogy nem tudom nem tisztelni és szeretni. Az egész gyerek olyan, mint egy napsugár. 

32: Kit hiányoltál?
Helyzettől függően mást és mást.

33: Mondj egy értékes leckét, amit az évben tanultál!
Néha rendben van, ha az ember nem tud valamit.

34: Idézz egy dalszöveg részletet, amit összefoglalja az éved.

"Nice to know my kind will be on my side
I don't believe the hype
And you know you're a terrible sight
But you'll be just fine"

You Might Also Like

2 comments

  1. Ezt nagyon jó volt olvasni! Örülök, hogy nem hagytad ki az év végi összegzést, mert imádom ezeket olvasgatni. :D
    Boldog új évet neked! <3

    ReplyDelete
  2. Nekem is tetszett az összefoglalód. Örülök, hogy sok élményben volt részed. Boldog új évet kívánok!

    ReplyDelete