Mitől működik egy kapcsolat?

by - Tuesday, August 22, 2017


Egy párkapcsolat csodálatos dolog tud lenni az ember életében, de mint minden másra, úgy erre is vigyázni kell, hiszen könnyen elromolhat. Gyakran kifejezetten nehéz dolog felépíteni egy egészséges és boldog párkapcsolatot, és sajnos a megtartása sem könnyebb. Éppen ezért ebben a cikkben összeszedtem pár tanácsot, amik szerintem sokat számítanak egy hosszútávú kapcsolat fenntartásában. Remélem hasznosnak találjátok majd!

Tiszteljétek egymást!
Sokan hangoztatják, hogy egy egészséges párkapcsolat alapja az őszinteség mellett az, hogy a felek becsülik és tisztelik egymást. Viszont látszólag csak kevesen értik, hogy ez mit is jelent pontosan.  Sosem értettem azokat, akik úgy veszekednek a párjukkal, hogy mindennek elmondják őt, sértegetik és lehordják a sárga földig, aztán pedig nem értik, hogy miért van az, ha ők is ugyanezt kapják később. Nekem az egyik legsarkalatosabb "szabályom" a szerelemben az, hogy nem beszélek a párommal csúnyán vagy tiszteletlenül. 

Egyszerűen nem érzem azt, hogy a szerelem mellett megfér az, hogy közben seggfejnek, baromnak és hasonlóknak szólítom a barátomat - és fordítva is így érzem rendben a dolgot. A tisztelet tényleg nagyon fontos egy párkapcsolatban, és szerintem ennek az egyik legkiemelkedőbb része az, hogy miként beszélünk a párunkról. Persze az ugyanúgy fontos, hogy hogyan viselkedünk vele szemben, de arra a legtöbben nagyobb figyelmet is fordítanak, mint a szavaikra. Ami nagy hiba, hiszen a szavak is lehetnek ugyanolyan sértők, mint a tettek.

Kommunikáljatok!
Ez elég egyértelmű, mégis sok pár itt bukik el. Egy hosszútávú, komoly kapcsolatban az segít a legtöbbet, ha mindent megbeszéltek egymás között. Egyszerűen hangzik, ugye? Csakhogy mind tudjuk, hogy ez mégsem ilyen könnyű. Lányként hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy a szerelmünknek ösztönösen tudnia kell, hogy épp mi bánt minket, fiúknál pedig legtöbbször ott akad el a dolog, hogy érzelmekről kell beszélni. Egyik nem sem képes a gondolatolvasásra - gyakran mégis azt hisszük.

Egy kapcsolatban talán az az egyik legnehezebb feladat, hogy megtanuljunk egymással jól kommunikálni. Egy egyszerű kérés vagy kérdés sok félreértéstől menthet meg minket. Ha bánt minket valami, akkor nem szabad arra várni, hogy majd a másik észreveszi magát, hanem egyenesen meg kell mondanunk, hogy mi a probléma. Őszintén és megértően kell kommunikálnunk egymással, és nyitottnak kell lennünk arra, amit a párunk mond. Másképp nehéz lesz fenntartanunk a kapcsolatot.

Legyetek gyerekek!
Valószínűleg ez nem minden párnál van így, de nálunk fontos része a kapcsolatunknak a közös szórakozás. Szerintem fontos, hogy képesek legyünk együtt bolondozni, és jó dolog, ha az ember megtartja és ápolja magában a gyermeki énjét, amihez nagy segítséget nyújthat egy olyan társ, akivel a sok komolyság mellett lehet gyerekesen is viselkedni. Az együtt nevetés és játszás csodákra képes, gyógyítja a lelket, és közelebb visz minket párunkhoz. Persze az fontos, hogy ne csak erről szóljon a kapcsolatunk: mint oly sok mindenben, úgy itt is az arany középút a legjobb.

Tartsátok szem előtt, hogy mi fontos!
Jó érzés, ha a párunk elhalmoz szebbnél szebb ajándékokkal, és jobbnál jobb helyekre visz minket randevúzni, de ez mind mit sem ér, ha közben igazságtalanul viselkedik velünk, nem tisztel minket vagy figyel ránk igazán. A romantika jó, és a romantikus gesztusok szépek, néha tényleg szükség is van rájuk, de a szerelem sokféle módon kifejezhető. Lehet, hogy a párunk nem vár minket haza gyertyafényes vacsorával és egy félórás masszázzsal, de mondjuk minden reggel csinál nekünk egy kávét, mert tudja, hogy anélkül képtelenek vagyunk élni, este pedig meghallgatja a panaszainkat, figyel ránk és felvidít minket.

Nem a külsőségek fontosak, ahogy azt sem, hogy mások mit gondolnak rólatok vagy mit szólnak a kapcsolatotokhoz. Az a fontos, hogy ti mit éreztek egymás iránt, és hogy miként viselkedtek egymással. Ha szeretettel, megértéssel és gyengédséggel fordultok egymás felé, más nem igazán számít már.

Adjatok teret egymásnak!
Egy kapcsolatban eleinte minden percünket szeretnénk együtt tölteni szerelmünkkel, és ez így helyén is van, hiszen ahhoz, hogy megismerjük a másikat, szükségünk van arra, hogy időt töltsünk vele és több helyzetben is megfigyelhessük őt. Egy idő után azonban elég személyiség- és kapcsolatromboló tud lenni, ha nincs egy külön percetek sem. Egyrészt előbb-utóbb egymás idegeire fogtok menni, másrészt jó eséllyel elveszítitek a barátaitokat és elhidegültök a családotoktól. Sajnos a környezetemben több ilyenre is láttam már példát.

Egészséges, ha hagytok egymásnak elég teret, és nem akarjátok állandóan kontrollálni azt, hogy a másik kivel mit csinálhat. Figyeljetek arra, hogy a kapcsolatotok mellett legyen elég időtök magatokra és saját hobbijaitokra, barátaitokra! Ha állandóan együtt vagytok, gyorsan unalmassá válik majd a dolog, és a személyiségetek sem fog fejlődni. Fontos, hogy képesek legyetek egy boldog közös élet megteremtésére, de ez nem jelenti azt, hogy minden perceteken osztozni kéne. Mindenkinek szüksége van saját életre és olyan élményekre, amiket ugyan nem a párjával élt meg, de ettől függetlenül megoszthatja azokat vele, mert ő meghallgatja és érdeklődik iránta.

Én úgy gondolom, ez a pár dolog az, ami a legfontosabb egy boldog párkapcsolat felépítésében és fenntartásában. Persze ahány pár, annyi szokás - van, akinek teljesen más dolgok működtetik a kapcsolatát, de az enyémben ezek játszanak szerepet. Ti mit gondoltok, mik a legfontosabbak egy hosszútávú kapcsolat fenntartásában?

You May Also Like

0 comments