Ez volt 2019

by - Sunday, January 12, 2020


2019 első képe a telefonomban egy január másodikai kép a lábamról meg a fehér köpenyről, amit épp viseltem a tetőtéri boncteremben. Nagyjából akkortájt kezdtem el igazán ráfeküdni a kémiára, és tudni akartam, hogy el tudom-e viselni a bonctermet, meg amit ott találok. Megkaptam a választ. Januárban és februárban leginkább csak kémiáztam meg vizsgáztam/írtam a szakdogámat. Ezután a márciust egy csodás római utazással indítottam: néhány barátommal úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk az örök várost, és pár napra elmerülünk az olasz életérzésben. Minden túlzás nélkül az évem egyik legszebb emléke lett ez a kiruccanás, különösen azért, mert egész sokan voltunk, egész színes társaságként. Finomakat ettünk, sokat nevettünk, és mindent megnéztünk, amit akartunk.

A tavaszi - és egyben utolsó - félévem megkezdésével együtt rúdfitneszezni is elkezdtem, amit sajnos nyáron abba is hagytam, mivel csak kurzusként vettem fel az egyetemen. De nagyon tetszett, és tökre szeretnék még a jövőben ezzel foglalkozni, ha lesz rá pénzem. Márciusban jártam néhányszor az ORI-ban önkénteskedni, ami hatalmas élmény és tapasztalat volt a számomra. Végre vettem magamnak egy mainstream NASA-s pólót, mert már régóta akartam. Megírtam a szakdolgozatomat és valamivel később aztán meg is védtem, és nagyjából ezzel párhuzamosan leérettségiztem kémiából. Családdal elmentünk erre-arra egy kicsit kikapcsolódni. Barátommal is, csak másfelé.

Nyáron megint voltunk Vonyarcon, ami ismét jó móka volt. Egy barátnőmnek hála voltam a Budapest Parkos 30 Seconds to Mars koncerten - teljesen ingyen. Júliusban hivatalosan is felvettek az orvosira, másnap pedig lediplomáztam. Ez a két élmény egyszerre egymás után nagyon furcsa és nagyon intenzív volt, de örültem, hogy a családom és a barátaim mindvégig velem voltak. A hónap végére még egy családi nyaralást is beiktattunk Horvátországra, amitfe külön élveztem, ugyanis apukám vett egy SUP-ot, szóval végig azzal mókáztunk a tengeren. Rögtön ezután aztán résztvettem életem első igazi esküvőjén, ami hatalmas buli volt. 

Még hatalmasabb buli volt az augusztusi Sziget fesztivál. Életemben először jártam Magyarország legnagyobb fesztiválján, és mondhatni jól belecsaptam a lecsóba, ugyanis rögtön heti bérletet vettem, amit még a borsos ár ellenére sem bántam meg. Csomó izgalmas és lenyűgöző koncerten jártam, és habár párszor komolyan elkapott a halálfélelem (khm Ed Sheeran, khm), többnyire jó élményekkel gazdagodtam. Végre láttam élőben nagy szívszerelmeimet, a twenty one pilots-öt, de örök élmény marad a Florence and the Machine koncert is. Augusztus végén nagy tépelődések után végül elmentem gólyatáborba is, ahol mindenki nagyon rendes volt és egész jól sikerült is beilleszkednem a csoportba, habár voltak pillanataim, amikor komolyan a pánik szélén álltam. Borzasztóan furcsa volt ismét gólyaként gondolni magamra, valahogy annyira meghasonultnak éreztem magam, hogy hűha.

Szeptemberben aztán összeköltöztünk a barátommal, plusz elkezdtem az orvosit. Voltam gólyabálon, jártam az órákra, tanultam, és összeségében több lettem. December elején aztán tettünk egy váratlan látogatást a szüleimmel Nápolyban - habár eleinte nem rajongtam a választott úticél miatt (én inkább Madrid felé húztam), a végére igazán jó is kaland kerekedett az egészből. Többek között felderítettük Pompeii ősi városát, túléltük az olasz közlekedést, és még a Vezúv tetejére is felmásztunk. Hazaérve aztán szinte azonnal belevetettem magam az "első" vizsgaidőszakomba, amit még jelenleg is húzok. Szerencsére eddig jól teljesítettem, és már csak két vizsgám van hátra. 

Szóval mi történt velem 2019-ben?
  • szinte teljesen egyedül felkészültem az emelt szintű kémia érettségire, amit végül 76%-ra teljesítettem
  • kiruccantunk Rómába
  • megismerkedtem egy remek új sporttal, a polefitnessel
  • önkénteskedtem az ORI-ban
  • megírtam a szakdolgozatomat
  • lediplomáztam
  • felvettek az orvosira
  • végigtoltam egy Sziget fesztivált
  • újra megtapasztaltam, hogy milyen gólyának lenni
  • rettentően sok új dolgot tanultam és tapasztaltam az orvosin
  • a szüleimmel tettünk egy gyors látogatást Nápolyban

2019 a változás és kockáztatás éve volt - összeségében büszke vagyok magamra, hogy meghoztam azokat a döntéseket, amik most ide vezettek az életemben, még akkor is, ha végül másfelé vezet az út. Sosem gondoltam még magamra bátorként, de most úgy érzem, ebben az évben kiérdemeltem ezt a jelzőt. Meglátjuk, mit hoz 2020, de az biztos, hogy 2019 egy izgalmas év volt számomra.

You May Also Like

1 comments