Aki szemfülesen olvassa a bejegyzéseimet, az tudja, hogy pár hete újra elkezdtem dolgozni, ezúttal viszont nem a vendégiparban, hanem egy teljesen más területen. Egész pontosan egy multinacionális cégnél, ami legfőképpen munkaerő-közvetítéssel és kölcsönzéssel foglalkozik. Ez az újdonság pedig  óhatatlanul is maga után vonzotta azt, hogy megtapasztaltam, milyen is egy igazán nagy cégnél, egy csapat részeként irodai munkát végezni. Habár még csak másfél hete gyakornokoskodom, ez az idő  bőven elég volt ahhoz, hogy egy elég jó rálátást kapjak arra, milyen is lehet egy ilyen állással, egy ilyen munkakörnyezetben, huzamosabb ideig. 

Azt már akkor sejtettem, hogy ez egy teljesen más világ lesz, amikor először jártam az irodában az állásinterjúm alkalmával, valahogy mégsem voltam felkészülve erre az olajozott gépezetre, ami az első napomon fogadott. Ahogy beléptem az ajtón, és kissé félszegen hagytam, hadd vezessenek körbe, megcsapott a szervezeti kultúra szele. Vagy az irodai életé. Fogalmam sincs, magyarul hogyan nevezik ezt, vagy mi a megfelelő kifejezés rá, de angolul corporate life-nak hívják, és ezt a megnevezést találom a legkifejezőbbnek, így most ezt fogom használni. Na de mit is értünk a corporate life alatt? Nincs kőbe vésett meghatározása, de valami olyasmit kell elképzelni, mint az amerikai filmekben a nagy multiknál zajló életet. Hosszú ranglétra, egy kis "kabin", ahol dolgozhatsz, dress code, és végelláthatatlan adminisztráció. Ez most így elég rosszul hangozhat, de egyébként nem ilyen borzasztó a helyzet, és nem szándékoztam negatív színben feltűntetni ezt az életmódot, mert bőven van jó oldala is. (Plusz amiket felsoroltam sem feltétlenül negatívak.)

A következőkben az első heteim tapasztalatát szeretném veletek megosztani, kissé talán viccesen, ám teljes mértékben őszintén. Mivel még csak most kóstolgatom az irodai életet, és még közel sem mondhatom azt, hogy sikerült megszoknom ezt az egészet, így az elmúlt napokban elég sok minden ért meglepetésként vagy éppen furcsaságként. Ezeket a (számomra) kiemelkedő részleteket szedtem össze, hogy ti is kapjatok egy kis ízelítőt abból, milyen is egy multinál irodai munkát végezni.

Amiről nincs e-mail, az meg sem történt

Ezzel természetesen most valamennyire túlzok, de közel sem annyira, mint amennyire az ember hinné. Az első napomon, amikor megkaptam a cég legrégibb, legrosszabb laptopját (amire még így is szeretettel gondolok, mert hát mégiscsak az enyém valamilyen szinten) és leültettek megmutatni, hogy hogyan is működik a gmail rendszerük, milyen fontosabb címek vannak, és mit hol intéznek, szinte golyózott a szemem a sok információtól. Ezt itt, ezt ott, ezt amott. Mindenről e-mailt írnak, de tényleg mindenről, még arról is, ha eltűnt a közös hűtőből három szem barack. (És természetesen arról is érkezik egy köszönő üzenet, hogy meglettek.) Csak az első napon legalább 40 e-mailt kaptam, amiben ott volt minden időpont, tudnivaló és/vagy változás, minden munkához és nem munkához kapcsolódó dolog, szóval tényleg minden. És a legjobb az egészben, hogyha egy üzenet nem egy embernek lett kiküldve, akkor általában mindenki külön e-mailben válaszol az eredeti üzenetre, és az egész egy hatalmas nagy masszává változik egy idő után. Ja és a legjobb az, amikor konkrétan három méterre lenne tőled a kolléga, de te csak azért is e-mailben kérdezel meg tőle valamit.

Kávé mindenek felett

Az a helyzet, hogy én nem vagyok nagy kávé ivó. Egyetem alatt sem sikerült rászoknom, pedig nagyon készültem rá, hogy most vagy soha, de úgy tűnik, ebből inkább soha lesz, mert továbbra is csak nagyon ritkán iszok kávét, és akkor is inkább az íze miatt, mintsem a koffeintartalma miatt. Hogy az irodában miért iszik mindenki kávét, arra még nem jöttem rá, de kezdem gyanítani, hogy elsődlegesen ők sem a felpörgető hatása miatt. Szerintem náluk ez ilyen unaloműzés szintjén működik, meg persze 5 perc szünet mindig jól jön, szóval miért ne. Azt is megfigyeltem, hogy a kávézás itt valamiért szigorúan csak társaságban végezhető dolog, legalább egy embert mindig magaddal kell vinned hozzá, pedig a kávégép működtetése igazán nem bonyolult. Az első nap legalább ötször kérdeztek meg, hogy kérek-e kávét, és a végére szabályosan rosszul éreztem magam, hogy mindig nemet mondok, úgyhogy valamikor igent mondtam, csak hogy ne legyek annyira antiszociális. Kicsit az az érzésem támadt, hogy itt vagy rászoksz a kávéra, vagy megszöksz kimaradsz minden társasági interakcióból. Úgyhogy koffeinfüggőség, itt jövök!

Munka utáni móka
Nem tudom, hogy ez csak a HR-es lét velejárója, vagy esetleg más csapatok, más munkakörökben is ennyire fontosnak tartják azt, hogy a szerencsétlen munkatársak még munka után is össze legyenek zárva, de én azt vettem észre, hogy nálunk kifejezetten így van. A mi cégünknél elég nagy hangsúlyt fektetnek a csapatépítő programokra, és arra, hogy a kollégák ne csak eldolgozgassanak egymás mellett, hanem tényleg kedveljék és segítség egymást. Ez egyrészt egy szuper gondolat, másrészt viszont én jelenleg a hátam közepére sem kívánom az ilyen munkahelyen kívüli extra tevékenységeket, mert én alapból úgy jöttem ehhez a céghez, hogy dolgozni akarok, pénzt akarok meg tapasztalatot, és nem mást. Lehet, hogy ez csúnya dolog, de összeségében úgy érzem, hogy egyetem mellett bőven elég lesz heti 20 órában dolgozni, és nem lesz szükségem még plusz "időkitöltőkre", főleg, hogy nekem is megvan a saját szociális életem meg egyebem. Ettől függetlenül ezek a közös programok biztos kellemesek, én az első héten direkt elmentem egy sütögetésre és az egész mókás volt, de egyrészt borzasztóan időigényes is, ugyanis 4-től egészen 9-ig ott ültem egy majdhogynem teljesen random srác teraszán. A drága csapatom pedig különösen ügyel arra, hogy havi szinten meglegyen a megfelelő mennyiségű csapatépítés. Uhh.

Enni vagy nem (l)enni?

Ez a dolog hasonló a kötelező kávézáshoz, csak ez a drágább verziója. Csak az első héten, amikor összesen három és fél napot dolgoztam, ötször ettünk az irodán kívül, és én (majdnem) minden egyes alkalommal csak azért fogadtam el a meghívást, mert szerettem volna megfelelően beilleszkedni és megismerni a kollégáimat. Közben meg szívtam a fogam - kissé irónikusnak tartottam, hogy majdhogynem több pénzt elverek ott egy hét alatt, mint amennyit megkeresek. Persze ez erős túlzás, de a lényeg ugyanaz: a drága munkatársaim szeretik a hasukat, és szeretnek közben egymással beszélgetni. Ami nyilván természetes, de jobban örülnék neki, hogyha ezt a céges konyha keretein belül tennék. Sokszor egyébként ezt meg is teszik, de mindig van valaki, aki szeretne elmenni ide vagy oda, ebédelni vagy fagyizni, stb. Újoncként ilyenkor mindig extra csábító, hogy azonnal igent mondjak a meghívásra, mert egyébként ez tényleg egy remek lehetőség arra, hogy közelebb kerülj a munkatársaidhoz, csak mindemellett elég drága is. Reményeim szerint amint komfortosabban érzem magam az irodában, határozottabb leszek ezen a téren, mert ha nem, akkor fél keresetemet ott fogom hagyni a környező éttermekben. De akkor legalább lennének munkahelyi barátaim. 

Nagyon nyugat, nagyon modern
Mint említettem, egy multinacionális cégnél dolgozom, ami azt is magával vonzza, hogy az iroda és a cég teljes felfogása is elég nyugatias. Ezt most a szó legpozitívabb értelmében értem, mert többnyire nagyon élvezem ezeket a kis apróságokat, amik magukban alig tűnnek lényegesnek, együtt viszont nagyon is sokat számítanak. Nálunk például minden hónapban van egy "meglepetésnap", amikor az egész cég kap valami kis apróságot, valami kedvességet. Aztán ott van az is, hogy az összes tárgyalót híres emberekről nevezték el, az egész iroda letisztult és nagyon modern, valamint ide sorolnám azokat a random e-maileket is, amiket néha kapok irodai masszázs, vagy közös jógázás néven. Az ilyen és ehhez hasonló részleteket nem tudom pontosan hova tenni, de nagyon mókásnak tartom őket. Egyszer talán még a bátorságomat is összeszedem, és benevezek egy masszázsra.

Ezt a pár vicces tanulságot szerettem volna megosztani veletek. Remélem ti is ugyanolyan jókedvvel olvastátok, mint amivel én írtam őket. Ti dolgoztok valamit iskola mellett? Mennyivel másabb az a világ, mint az életetek többi része?

Bár lassan vége a nyárnak, azért még javában tombol a jó idő, és sokan még csak most tervezgetik a nyaralást, úgyhogy arra gondoltam, megosztom veletek, én hogyan, milyen támpontok mentén szoktam felkészülni egy-egy utazásomra. Az elmúlt években már egész bejáratott lett számomra ez a módszer, remélem nektek is segíteni fog abban, hogy megszervezzétek a következő nagy kalandotokat!

A KÖRVONALAK: KIVEL, MIKOR ÉS HOVA?

Egy utazás megtervezésében mindig ez a három legsarkalatosabb pont, és bár elsőre úgy tűnhet, hogy ezekről a legkönnyebb döntést hozni, általában ez egy sokkal bajosabb procedúra. Már ekkor számításba kell venni, hogy mennyi pénzünk és időnk van az utazásra, és abba sem árt belegondolni, hogy vajon lesz-e olyan barátunk vagy családtagunk, aki szívesen elkísér minket? (Már ha úgy döntünk, hogy nem egyedül utazunk.) Én általában úgy döntöm el, hogy hova szeretnék utazni legközelebb, hogy kinézek magamnak egy árban megfelelő retúr repjegyet valahova, és ha még az időpont is megfelelő, akkor máris megvan a következő úticél! Az ilyesfajta keresgéléshez egyébként a Skyscanner egy tökéletes oldal. Itt be lehet állítani, hogy egy általunk választott hónapon belül a legolcsóbb repjegyeket dobja fel a keresőmotor, de akár fordítva is működik a dolog, vagyis ha nagyon ragaszkodunk egy bizonyos célállomáshoz, akkor megkerestethetjük az oldallal, hogy melyik hónapban kapunk oda legolcsóbban repjegyeket.

A KÉT ALAPPILLÉR: A SZÁLLÁS ÉS AZ ODA-VISSZA ÚT

Ha már megvan, hogy hova szeretnél utazni és mikor, akkor még állj ellen egy kicsit a kísértésnek, és ne vedd meg azonnal a repjegyeket! (Vagy a busz/vonat/hajó és akármi egyéb jegyeket, amivel utaznál.) Előbb nézz szét egy kicsit a szállások terén is - egyáltalán nem biztos, hogy találsz majd olyan lakhatást, ami megfelel az igényeidnek, és még el is érhető abban az időpontban, amikor neked szükséged lenne rá. Persze azért nem is lehetetlen ez, főleg, ha jó előre tervezel, és már hónapokkal az utazás előtt keresgélsz, de ha last minute döntöttél úgy, hogy utaznál, akkor kicsit meredekebb a helyzet. Jó taktika, ha ekkor több szállást is lementesz magadnak, ami szóba jöhet, mint nyertes lehetőség, nehogy úgy járj, hogy mire megvannak a repjegyek, már nincs szállás, mert lefoglalták előtted. (Tapasztalatból beszélek, sajnos...) Ha már van pár alternatíva a zsebedben, akkor véglegesítsd az utazásod, és vedd meg a repjegyeket! Utána válaszd ki a lehetőségek közül a számodra/számotokra legmegfelelőbb szállást, foglald le, és hagyd, hogy elöntsön a boldogság!

A TUDÁS HATALOM: INFORMÁLÓDJ!

Miután bebiztosítottad magadnak az utazást, ideje kicsit körbenézni, hogy mit érdemes megnézni az általad választott városban és a környékén. Olvasgass a látnivalókról, gyűjtsd össze a "kihagyhatatlan" helyeket, keresgélj érdekes programokat és egyedi lehetőségeket. A legjobb, ha eleinte még csak céltalanul olvasgatsz és megpróbálsz távolról megismerkedni a várossal, hogy legyen egy benyomásod arról, hogy mi vár majd rád, és hogy te ebből mit szeretnél megtapasztalni.  Manapság már elég sok király forrás áll rendelkezésükre az utazni vágyóknak, én például kifejezetten tudom ajánlani az utazós blogokat, mert ott általában az étkezéstől a szálláson át a programokig minden információt megtalálhat az ember. Hasznosak lehetnek még ilyenkor a youtube-ra feltöltött utazós vlogok is, amik tényleg elég jó képet adnak arról, hogy milyen is az adott ország/város, ahova utazni fogunk. Sőt, néha még az instagram is egész jó információforrás: nagyon jól lehet vele éttermeket és kávézókat keresni, csak be kell írni a keresőbe a város nevét, és nézegetni a szebbnél-szebb flatlay-eket és a helymegjelöléseket.

Amiről viszont mindenképp jó, ha alaposan tájékozódsz, az egyértelműen a közlekedés. Hogyan és mivel lehet ott A-ból B-be jutni? Milyen jegyek kaphatóak, és melyik ami számodra a legmegfelelőbb? Ezekre a kérdésekre hasznos, ha minél előbb megtudod a választ. Persze lehet, hogy végül úgy döntesz, nincs is szükség a tömegközlekedésre, mert minden látnivalót könnyedén elérsz gyalog is, de így meg legalább tisztában leszel azzal, hogy mennyit spórolsz.

A LEGFONTOSABB LÉPÉS: AZ ÚTITERV

Ha már van egy alapvető elképzelésed arról, hogy mit akarsz mindenképp megnézni, és ezt egyeztetted a többi utastársaddal is, akkor ideje a komolyabb tettek mezejére lépni! Szerintem egy útiterv borzasztóan sokat tud segíteni az utazásban, még akkor is, ha nem szeretnénk percre pontosan megtervezni az előttünk álló napokat, és szeretnénk egy kicsit spontánabbra venni a figurát, mert tulajdonképpen egy útitervre sosem úgy kell tekinteni, mint a kőbe vésett szentírásra, hanem mint egy mankóra. Emiatt szerintem érdemes napi lebontásban tervezni, és mindent összeírni egy helyre, hogy ha szükség van rá, legyen hova nyúlni segítségért. Ami szerintem még nagyon fontos egy útiterv elkészítésekor, az az, hogy ez egy remek lehetőség a költségvetés megtervezésére is. Minden látnivalóhoz, minden programhoz kikereshetjük, hogy az pontosan mennyibe is fog kerülni számunkra, és ezáltal megtervezhetjük, hogy mennyit vagyunk hajlandóak odakint költeni. Az útiterv elkészítéséhez egyébként én valamilyen internetes programot vagy oldalt ajánlok, mert az a legpraktikusabb (például ha a telefonodra is letöltöd az elkészült tervet, akkor onnantól kezdve azt mindig kéznél tudhatod). Az egyik szuper alkalmazás erre a Google Trips, de a Sygic Travel is egész hasznos.

UTOLSÓ SIMÍTÁSOK: JEGYEK ÉS PAKOLÁS

Már csak pár nap van az indulásig, és már nincs más hátra, mint a pakolás, a pénzváltás és a jegyek beszerzése/kinyomtatása. Ekkor lép életbe csak igazán az egyik legfontosabb utazós tippem, ami pedig így hangzik: amit csak tudsz, intézz el még az utazás előtt! Csináld meg a check-int, nyomtasd ki a jegyeidet, mentsd le őket a telefonodra, nézd meg előre az időjárást, keress egy jó pénzváltót, ahol megfelelő árfolyammal dolgoznak, és szerezz pénzt. És semmit se hagyj az utolsó pillanatra! Abból semmi jó nem származik. (Szintén tapasztalat...) Ha teheted, akkor vegyél meg előre minden belépőjegyet az interneten, mert így egyrészt megspórolhatsz magadnak pár idegtépő sorbanállást, másrészt még valamennyi kedvezményt is levonnak neked a teljes árból. Csak aztán vidd is magaddal az előre megvásárolt jegyeidet. :)

Remélem hasznosnak találtátok ezeket a tippeket, és segíthettem nektek egy picit abban, hogy a következő utazásotok megszervezése egy kicsit gördülékenyebben menjen! Ti milyen tippeket adnátok még a listához?

Koppenhága mindig is egy olyan város volt a számomra, ami megmagyarázhatatlan módon vonzott. Sosem voltam oda a skandináv országokért - legalábbis nem annyira, mint lehettem volna. Az összes közül egyedül Dánia érdekelt, ő viszont szépen lassan, szinte észrevétlenül lopta be magát a szívembe. Hogy miért pont Dánia, nem tudom. Talán a csodás kastélyai, a borús-tajtékos tengerpartjai, és modern városai vonzottak (és vonzanak) annyira. Mindenesetre egyik nap azon kaptam magamat, hogy videókat nézegetek Koppenhágáról, és sóhajtozom, hogy de jó lenne egyszer ide is eljutni.

Másfél évvel később pedig egy repülőgép ablakán bámulok ki, izgatottan várva, hogy végre megérkezzünk Koppenhágába. Június 16-án a barátommal és az egyik legjobb barátnőmmel nyakunkba vettük a világot, aznap este pedig már Dániában hajtottuk álomra a fejünket. Az elkövetkező négy napot pedig Európa legboldogabb városának a felfedezésével töltöttük, kiegészülve egy másik barátnőmmel, aki Oxfordból érkezett hozzánk.

De talán kezdjük az elején, amikor is kabátba burkolózva, a magyarországi 30+ fokok után sokkos állapotban igyekeztünk a repülőgéptől átfutni a reptér melegébe. Lehetett vagy 16 fok, az eszeveszetten fújó szél pedig nem volt valami meleg fogadtatás. Persze számítottunk erre, úgyhogy annyira nem ért minket váratlanul a dolog. A reptéren némi tájékozódás után elindultunk a szállásunk felé, ami a reptértől egy 15 perces útra volt található. Az Angliából érkező barátnőmmel a metró feljáratánál találkoztunk, és ő vezetett minket el a szállásig, ugyanis ő nagyjából 3 órával előttünk érkezett, azóta pedig már elfoglalta a szobánkat. 

Miután mi is elhelyezkedtünk, egy rögtönzött vacsorán kívül másra már nem futotta erőnkből, így mindenki nyugovóra tért. Másnap reggel elsőként bevásárolni mentünk, utána pedig az oceanárium felé vitt utunk, ami a maga csodálatos valójában Észak-Európa legnagyobb ilyen létesítménye, és amit 100%-ig megéri meglátogatni, mert hatalmas élmény. A vidrák elmondhatatlanul tüneményesek voltak, csak ott eltöltöttünk egy fél órát, de a faltól-falig érő korallzátony is lélegzetelállító volt, a különféle cápáktól és rájáktól nyüzsgő hatalmas akváriumról nem is beszélve.

Ahogy az előző bejegyzésben is említettem, első visszatérős posztomnak ezt a rövidke összefoglalót szántam arról, hogy mi történt velem az elmúl hónapokban, hol tartok most, és hol voltam eddig. Egetrengető változások (szerencsére vagy nem szerencsére) nem történtek az életemben, úgyhogy ez sajnos most nem az a bejegyzés lesz, amiből kiderül, hogy szakítottam a barátommal, kidobtak az egyetemről és elköltöztünk a családdal Amerikába. Szóval nagy hírekre ne számítsatok, de azért velem sem állt meg az élet február óta, úgyhogy van miről mesélnem.

Elsőként talán az egyetemmel kezdeném a dolgot, mert végülis úgy hagytam itt a blogot, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a pszichót és váltok másra (vagyis orvosira). Igaz, erről még régebben írtam, egy olyan bejegyzésben, amiben a pszichiáter és a pszichológus szakmát hasonlítottam össze (ha érdekel, itt megtalálod), de a téma még mindig aktuális, úgyhogy elsőként talán azt közölném veletek, hogy nem, nem váltottam szakot. Ennek több oka is van, az egyik legnagyobb pedig a hatalmas mértékű bizonytalanságom, minden létező irányba. Szar ezt így beismerni, mert ez egy nagy hibám, és mindig is az volt, de hát istenem, ez van. Sosem voltam a határozottság példaképe. Persze ezen kívül azért sokat gondolkodtam a dolgon, és arra jutottam, hogy túl nagy ára van a szakváltásnak (szószerint is), és túl nagy az esélye annak, hogy nem bírnám a sok stresszt, ami az orvosival jár.

Szóval jelenleg (majdnem) harmadéves pszichológustan-hallgató vagyok, de ez persze nem jelenti azt, hogy mágikusan eltűnt minden kételyem és problémám. Mert nem. Most viszont az a cél, hogy szépen lediplomázok, és utána meglátom, hogy mit akarok. Nagy eséllyel megyek tovább klinikai MA-ra, aztán onnan még tovább neuropszichológusnak/klinikai szakpszichológusnak, de egyre jobban érlelem egy második (illetve úgy már harmadik) diploma gondolatát is. Ha viszont ilyenem lesz, ez valószínűleg valami külföldi képzés lesz, mert itthon nincs olyan képzés, ami engem igazán érdekelne a pszichón és az orvosin kívül.

Addig is a biológia és neurológia iránti szeretetemet igyekszem majd úgy kielégíteni, hogy ilyen témájú könyveket olvasok (regényeket és tankönyveket egyaránt), és már van egy egész listám ilyen kötetekről, szóval egész nyáron el leszek látva olvasnivalóval. Gondolkodom, hogy megveszek egy neuroanatómiás könyvet is, hogy abból tanulgassak a szabadidőmben, találtam is egy nagyon tetszetőset, csak az a problémám, hogy ez angolul van, és nem tudom, mennyire érteném meg angolul a szaknyelvet. De letöltöttem, szóval majd kicsit beleolvasok és eldöntöm. Ha más nem, megkérem a barátomat, hogy ajánljon valamit ő.

És ha már a barátom. Valamelyik bejegyzésemben írtam, hogy szegény az utóbbi félévet passziváltatta, mert nem volt más lehetősége - kvázi fél év kényszerpihenőre került. Az utóbbi hónapokban tehát leginkább otthon tartózkodott, és csak nagy ritkán jött fel hozzám Pestre. Eleinte aggódtam is, hogy talán így még kevesebbet fogunk találkozni, de ennek pont az ellenkezője történt: az elmúlt fél évben szerencsére nagyon sokat voltunk együtt, és csomó közös programunk volt. Ez nyilván igen pozitív hatással volt a kapcsolatunkra, mert ezáltal a köztünk lévő kommunikáció is sokkal folyamatosabb és szabadabb lett, valamint a feszültségek száma is drasztikusan lecsökkent.  Persze a barátom szomorú volt a passziváltatása miatt, de szerintem valahol még jót is tett neki ez a félév szünet és kikapcsolódás. Reményeim szerint így majd szeptembertől újult erővel veti bele magát a tanulásba, és ezúttal legyűri az összes akadályt, amivel szembe kell néznie. Tudom, hogy képes rá, úgyhogy nem aggódok miatta nagyon.

Ennyit a párkapcsolatomról. Jelenleg nagyon boldog vagyok, és már alig várom, hogy egy hét múlva elutazzunk Lisszabonba, ami az első kettesben töltött nyaralásunk lesz. Kíváncsi vagyok, hogy miket tartogat számunkra az a négy nap. (Reményeim szerint csupa jót.)

Máskülönben pár hete voltunk Koppenhágában, ami egy nagyon király élmény volt, habár jó drága - erről majd egy külön bejegyzésben írok. Áprilisban egy hétvégét a szüleimmel Szlovéniában töltöttünk, a Bled-tó mellett kempingeztünk. Még az enyhén rosszidő ellenére is nagyon élveztem, főleg, hogy már évek óta nem volt ilyen programunk, ahol csak mi hárman lettünk volna. Jó érzés volt egy kicsit csak velük lenni, mint régen. 

És ennyi. Más nagyobb történés nem esett az életemben. Esetleg még annyi, hogy tegnap jelentkeztem egy céghez HR gyakornoknak, de még nagyon az elején vagyok a procedúrának, szóval meglátjuk, mi lesz belőle. Ha ügyes vagyok és felvesznek, akkor szeptembertől majd náluk fogok dolgozni az egyetem mellett. 

Remélem nektek is jól telt az elmúlt fél év, és hogy boldogan töltöttétek az utóbbi hónapokat! Ha szeretnétek, meséljetek nekem ti is kommentben, én szívesen meghallgatok bármilyen történetet! :)