Igen, én sem tudtam ellenállni a kísértésnek, és csatlakoztam a VKP bloggerek népes csoportjához. Már az előző fordulótól kezdve tag vagyok, de sajnos akkor nem voltam gépközelben, így azt a bejegyzést elmulasztottam, most viszont volt időm leülni és megírni életem első VKP-s bejegyzését, aminek a témája ezúttal az álomváros.

Vettem a bátorságot, és kicsit szabadosan értelmeztem a témát, már olyan tekintetben, hogy a saját életemhez és az abban zajló változásokhoz igazítottam azt, így a mostani bejegyzést teljes egészében Budapest gyönyörű városának szentelem - ahol immáron majdnem egy hónapja lakom.

De nem csak "kényelemből" esett a választásom kicsiny országunk fővárosára, hanem azért is, mert világéletemben szerelmes voltam Budapestbe, még úgy is, hogy egyébként jártam olyan lenyűgöző helyeken, mint Róma, London, Párizs vagy Barcelona. Van valami ellenállhatatlanul bájos ebben a városban, ami idehúzza a szívemet, és bizony itt is tartja azt a Duna parton. Budapestet egy ékszerdoboznak tartom, egy olyan városnak, ahol az ember lépten-nyomon apró csodákba botolhat - persze csak ha nyitott szemmel (és szívvel) jár az utcán.

Ez a város lélegzik, rohan, lüktet, és együtt él az emberekkel: soha egy pillanatra sem alszik. Lenyűgöz a ritmusa, és lenyűgöz az, amit kínál. Hálás vagyok, hogy a része lehetek. Amióta csak elég idős voltam ahhoz, hogy az életemen gondolkozzak, arról álmodoztam, hogy a legjobb barátnőmmel együtt fogok lakni Budapesten, egyetemistaként. Most pedig ott tartok, hogy az álom valósággá vált.

Már csak ezért is álomváros számomra drága fővárosunk, de megannyi okom van még rá, hogy így nevezzem Budapestet: imádom, ahogy a Duna békésen keresztülhömpölyög rajta, mintha a város ütőere lenne, imádom, hogy ezernyi arca van, rejtett zugokkal és csodálnivaló gyönyörűségekkel, és imádom azt a hangulatot, amivel körülvesz és magába fogad. Már most ezernyi kedvenc helyem van, és legalább még egyszer annyi, ahova el szeretnék majd látogatni.

Ezalatt a három hét alatt is annyi élményt adott számomra ez a város, amennyit remélni sem mertem volna. Igaz, ezek között volt pár kellemetlen is, de hát az élet sehol sem fenékig tejföl, még az igazi álomvárosban sem az. Ezek csupán kisebb döccenők, vagy ha úgy tetszik, akkor a szükséges rossz, ami a sok jóval jár. Nem bánom, hogy vannak. Mert még annyi lehetőség, annyi felfedeznivaló vár rám, hogy beleszédülök, ha csak rágondolok.