Talán tudjátok, hogy tegnapelőtt, azaz július 26.-án volt a felsőoktatási ponthatárok kihírdetése, ami engem is érintett, hiszen ebben az évben végeztem a gimnáziummal és tettem érettségit - azzal a reménnyel, hogy ősztől valamilyen egyetemen folytathatom majd tanulmányaimat. Emiatt már lassan két hónapja vártam ezt a keddi napot, annyira, hogy végül úgy határoztam, felmegyek Budapestre az idei Pont Ott Partira. Szerencsére nem kellett egyedül nekivágnom kis kalandomnak, mivel a barátom is elkísért, fent pedig találkoztunk a legjobb barátnőmmel (aki egyben leendő lakótársam is). Sajnos nem maradtunk sokáig, szerda délután már fenn ültünk a 17:55-ös Railjeten, de ilyen rövid idő alatt is sikerült jól szórakoznunk.

Kedden fél négykor indult a vonatunk, és nagyjából ötre értünk fel. Nem akartunk előbb menni, mert úgy gondoltuk felesleges, a POP is négykor nyitotta meg kapuit, ráadásul nagyjából fél hatig nem is volt semmi érdemleges program, igaz, így visszatekintve utána sem nagyon. Egyébként a barátom nővérénél "laktunk", ami jól jött, hiszen így könnyedén jöttünk-mentünk, és volt hova lepakolni. Ahogy megérkeztünk Budapestre, fel is futottunk hozzá, aztán elindultunk az Infóparkba, ahol idén a POP megrendezésre került. Útközben beugrottunk a Kálvinon a Pastába, mert már kopogott a szemünk az éhségtől, szóval végül a fél óra séta, valamint a negyed óra sorban állás után körübelül öt perccel nyolc előtt sikerült beérnünk a Pont Ottra. Épp csak összefutottunk a barátnőmmel, és máris a visszaszámlálás közepén találtuk magunkat.

És akkor itt jegyezném meg, hogy micsoda csapnivalóan borzalmas volt a szervezés. Én arra számítottam, hogy majd felolvassák a ponthatárokat - a barátom is ezt bizonygatta, a nővére is így emlékezett vissza a sajátjára, és bár én nem tudom, hogy ezelőtt hogyan zajlott a kihírdetés, de abban biztos vagyok, hogy ennél rosszabbul nem is lehetett volna kivitelezni. Konkrétan semmi nem volt. Volt egy aprócska kivetítő elől a színpad mellett, amit ha épp volt akkora szerencséd és láttál, akkor sem tudtad leolvasni, mert marha gyorsan pörgették a ponthatárokat. Mire megtaláltad azt az egyetemet, kart és szakot, ami érdekelt, addigra a pontokra már nem is volt időd ránézni. 

Mi sem láttunk semmit, amitől rekordidő alatt felment bennem a pumpa: ott álltunk hárman, szitkozódtunk és idegesek voltunk, mert nem tudtunk semmit. Végül a barátomnak sikerült nagy nehezen bejutnia a felvire és felolvasnia mindannyiunk ponthatárát. Ééééés... bent vagyunk! Mind a hárman. Nekem az ELTE PPK pszichóhoz 446-ot kellett megugranom (483 ponttal mondjuk csak minimálisan izgultam, hogy bejutok-e), a barátomnak a SOTE általános orvosiához 441-et, a barátnőmnek meg 325-öt, amit laza száz ponttal túl is teljesített - ő a SZIE tájépítész szakára jelentkezett.

Szóval volt ott megkönnyebbülés és boldogság. Még ott helyben meg is kaptuk az SMS-t is az értesítéssel, hogy elértük a ponthatárt. Igaz, hozzám kicsit kucifántosan jutott el, mert miután gyanúsan sokáig csendes maradt a telefonom és elkezdtem aggódni, a barátomnak (jellemző, hogy neki és nem nekem) eszébe jutott hogy közben megváltozott a számom, kicseréltem-e a felvin is? Hát nem. Fel is hívtam aput, hogy mi van, ő meg valahogy anyu telefonján felélesztette a régi számomat és onnan továbbította nekem az SMS-emet. 

Utána már tényleg megnyugodtam, hogy felvettek - és szép lassan kezdtem felfogni, hogy ez, amit egy éven át csak tervezgettem, most végre valósággá válik. Azt hiszem, ezek a legszebb pillanatok az életben: amikor az álom végre megfoghatóvá válik, amikor az ábránd megszilárdul a kezeid között, és hirtelen tudatosul benned, hogy sikerült. Megcsináltad. Elérted a célodat. Csodálatos érzés.

Este meg is ünnepeltük ezt a felejthetetlen pillanatot. A Szabadság hídra ültünk ki, a barátom nővére és pár szaktársa meghívott minket egy kis éjszakai piknikre és ivászatra. Igazán hangulatos volt ott ülni a gyönyörű, kivilágított hídon, miközben felváltva kortyolgattuk a pezsgőt és szoktattuk magunkat a gondolathoz, hogy szeptembertől ez a város fog körülvenni minket, ezek az épületek, emberek és hangulatok lesznek a mindennapjaink. Én már alig várom. Tudom, hogy nem lesz egyszerű mindezt megszokni, hogy az egyetem igazi küzdelem lesz, és bizony lesznek pillanatok, amikor az egészet a pokolba fogom kívánni, de ezzel együtt is minden porcikámmal akarom ezt az életet.

Kedden tulajdonképpen már nem sok mindent csináltunk - a terv az volt, hogy először megnézzük a Fővárosi Állatkertet (nagy állatbarát révén számomra ez bárhol bármikor tökéletes program), aztán sétálunk egyet a Margit-szigeten. Na ebből végül csak az elsőre lett időnk, mert hat óránkba telt teljesen bejárni az állatkertet, és akkor még így is biztos, hogy kihagytunk valamit. Szuper program volt, csak borzalmas hőség volt és nekem alapból is fájt a fejem, úgyhogy a végére teljesen kifáradtam. A barátom hasonlóképp.

Maga az állatkert igazán szép volt, és egészen különleges, hogy nagyon sok állat - bizonyos keretek között - szabadon volt, így a látogatóknak közelebbi élményt nyújtott a velük való találkozás. Mi például simogattunk kengurut, majdnem levitték a fejünket a denevérek, és egy hatalmas keselyűvel is közeli barátságot kötöttünk. Ráadásul én még emuval is pózoltam.

A kedvenceim a fókák, a dólok és a wombatok voltak, de minden kifutó, minden ház izgalmas és érdekes volt - a hüllők például különösen tetszettek. Mondjuk én oda vagyok a kígyókért, szóval lehet ezért.

Tíztől négyig voltunk az állatkertben, utána már csak összeszedtük a cuccainkat és útnak is indultunk. Kelenföld felé azért még beugrottunk a Pad Thaiba, ahova meglepő módon nem is igazán én, hanem a barátom akart menni - ez azért meglepő, mert neki általában teljesen mindegy, hova és merre megyünk -, és némi szerencsétlenkedés után sikerült is rendelnünk magunknak elvitelre egy kis estebédet. Mivel siettünk, végül a vasútállomáson fogyasztottuk el, és szerintem isteni finom volt. Tényleg, a tészta jó volt, a zöldségek mind ízletesek és ropogósak, a kacsahús puha, szósz pedig pont annyi volt, hogy kellemesen keveredjen a többi összetevővel, és együtt valami szuper ízvilágot hozzanak össze. Imádtam. Ráadásul szép nagy adagot kaptunk, úgyhogy nekem az otthoni vacsorám is az volt, nem mintha bántam volna. A kiszolgálás is gyors volt, valamint vevőbarát, szóval az egyetlen hátulütője az egésznek az, hogy egy ilyen doboznyi kaja elég drága - nekünk 2100 volt.

Remélem más idén felvételizős sorstársamnak is hasonló sikerélményben volt része kedden, szívesen olvasnék rólatok, úgyhogy ha van blogotok, vagy esetleg némi időtök, írjátok meg nekem kommentbe, hogy ti hogy éltétek meg ezt az időszakot, hova jelentkeztetek, és hova tovább. Persze másoktól is szívesen várom a hozzászólásokat, mindegyikért hálás vagyok. Ahogy azért is, hogy valaki végigolvasta ezt a hosszú élménybeszámolót. :)