Ahogy azt már említettem egy előző, rövidke bejegyzésben, szombattól egészen szerdáig Romániában tartózkodtam apukámmal és a barátommal - többek között meglátogattuk a nagymamámat, aki a határ mellett, Nagyváradon él, továbbá túráztunk Torockó környékén, és a tordai sóbányát is meglátogattuk. 

Tulajdonképpen ugyanezt (majdnem) ugyanígy megcsináltuk már egy évvel ezelőtt is, csak akkor anyukám is velünk volt, plusz egy baráti család. Ezúttal anya sajnos nem tudott eljönni velünk, viszont a barátom igen, aki most járt először Romániában, így számára minden újdonság volt, ha nekünk nem is.

A szombati napunk nagyját az úton töltöttük, bár Budapesten beugrottunk megnézni az albérletet, ami a hónap végétől újdonsült lakóhelyemül fog szolgálni. Pont aznapra lett kitűzve a szerződés aláírása, így a többi család is ott volt, tudtak minket fogadni. Azt hiszem érthető, hogy én borzalmasan izgatott voltam: alig vártam, hogy bejárjam a lakást, és a saját szememmel láthassam minden apró szegletét. Szerencsére javarész pozitív élményekkel maradtam, a lakás szép tágas és világos, ha akarjuk négyen is elférünk benne. Még egy aprócska kertünk is van, ami egész varázslatos, ott járva pedig már láttam is magamat, ahogy lent piknikezem a lányokkal egy csendes péntek estén, vagy éppen a napsütésben heverészve tanulok. Végső soron egyáltalán nem bántam meg, hogy erre az albérletre esett a választásunk - érzem, hogy jól fogjuk ott érezni magunkat.

Az utazás monotonitását tehát csak a budapesti villámkiruccanás és a barátommal játszott játékunk szakította meg: azon versenyeztünk, hogy ki talál előbb tíz piros autót. Tudom, tudom, első hallásra ostobaságnak tűnhet, de higgyétek el nekem, maximálisan feldobja a hosszú autóutat! Egy kis versengést és izgalmat csempész az amúgy eseménytelen autókázásba, mi legalábbis jókat nevettünk játék közben. A végére már különféle feladatokat találtunk ki: ki talál előbb három zöld kamiont, vagy négy piros buszt, esetleg tizenöt templomot (ezt Romániában különösen jó játszani, mivel ott minden tisztességes faluban akad legalább három).

Egy estét töltöttünk a nagymamnál, vasárnap reggel pedig már útnak is indultunk Torockó felé, ami egy piciny hegyi falucska a Székelykő lábánál. Nyáron rendszerint tömve van turistákkal, hiszen számos gyönyörű túraútvonal található a környéken, így aki az aktív pihenés híve, de nem akarja megerőltetni a tárcáját, annak kiváló úticél Torockó.

Főleg, hogy a Tordai-hasadék és maga Torda is közel van, ami még több látnivalóval kecsegteti az ide érkező turistákat. Mi is megálltunk a hasadéknál, ahogy múltkor is, ám ezúttal egy kicsit nehezebb és hosszabb túrát választottunk: ahelyett, hogy csak simán átvágtunk volna rajta, mi megmásztuk, majd a másik oldalon leereszkedtünk, és csak utána sétáltunk egyet a hasadékban. Nem volt kifejezetten kemény túra, de azért fárasztónak bizonyult. Persze minden percnyi szenvedést megért, hisz a Tordai-hasadék gyönyörű, másodjára is szép élményt nyújtott.

Este elfoglaltuk a szállásunkat, megvacsoráztunk és lemostuk magunkról az út porát, aztán már aludtunk is, mint a bunda. Utóbbi a túra után igazán nem volt nehéz. Hétfőn korán keltünk, ugyanis minnél előbb útnak akartunk indulni a Székelykőre. Kicsit féltünk, hogy ránk fog szakadni az ég, de szerencsére megúsztuk szárazon, bár igaz, hogy pont abban a pillanatban kezdett rá, amikor mi elértük a szállást. A hétfői túra már keményebbnek bizonyult. Kilenctől este hatig jártunk, persze kisebb-nagyobb pihenőkkel, de így is 18 km-ert tettünk meg összesen. Ez is az egy évvel ezelőtti túránk kibővített változata volt, hiszen most nem csak a Székelykőig másztunk fel, majd vissza le a faluba, hanem tettünk egy kis kerülőt, és meglátogattuk egy közeli vár romjait is. Izgalmas kihívás volt, főleg, hogy hétágra sütött a nap, ami csak nehezített a dolgon. 

Persze azért sikerrel jártunk, bár többször a pokolba kívántam a sok hülye kavicsot és a tűző napsütést, párszor pedig kisebb szívinfarktust kaptam, amikor valamelyikünk elcsúszott az úton - az a hely, ahol jártunk, igazán nem kedvezett volna annak, aki elesik. Azonban mindezért kárpótolt a csodálatos táj és kilátás, amiben részem volt, valamint a büszkeség, ami a nap végén töltött el, miközben visszagondoltam a megtett utunkra. Ezért is szeretek annyira túrázni. Az egész egy személyes kihívás, és rajtad áll, hogy mit hozol ki belőle.

A barátom egyébként meglepően jól bírta a túrát, sőt, legnagyobb örömömre azt vettem észre, hogy azért élvezi is. Fontos volt ez nekem, hiszen a családom jó mélyen belém nevelte a természet és a túrázás szeretetét, így szerettem volna, ha a párom is kapható lenne ilyen és ehhez hasonló dolgokra. Most úgy tűnik, az is - bár benne van a pakliban, hogy csak az apukámnak akart bizonyítani, de remélem, hogy nem csak emiatt jött el velünk túrázni.

Kedden indultunk vissza Nagyváradra, útközben pedig ismét megálltunk Tordán, csak ezúttal a sóbánya miatt. Pár óra alatt körbejártuk, kicsit lófráltunk és bámészkodtunk, bár bennem még élénken élt az egy évvel ezelőtti emlék, ezért annyira nem tett rám nagy benyomást a hely, mint elsőre. Pedig lenyűgöző ott járkálni a sóbánya mélyén. Azért ezúttal is volt valami izgalmas a látogatásunkban, ugyanis most végre kipróbálhattam, milyen érzés egy sóbánya gyomrában kialakult tavon csónakázni. Spoiler alert: marha király. 

Szerda ismét az utazás napja volt, csak sajnos az egészet elég kellemetlenné tette a spontán gyomorrontás, amit én és a barátom kaptunk valami éttermi kajától. Én már az éjszaka során rosszul voltam, többször hánytam is, és bő két órát töltöttem a fürdőszoba ajtaja előtt ücsörögve, drága barátom társaságában, aki szóval tartott és vigyázott rám. Aztán reggeltől ő vette át a helyemet, szerepet cseréltünk. Ettől függetlenül máig mindketten rosszul voltunk, de talán holnapra már minden rendben lesz. Legalábbis erősen remélem, mert kezdem unni a sok ropit, és a bébikaja sem olyan finom, mint azt képzeltem.

Ti szerettek túrázni? Ha igen miért, és merre szoktatok járni? Kíváncsi vagyok, ti hogy álltok a témához és mi a véleményetek róla, úgyhogy nyugodtan osszátok meg velem! :)